Vissza normál nézetbe Nyomtatás
SPORT
Ponthoz segítette a játékvezető a Vecsést Gödöllőn

Városunk tizenegye olyan büntető miatt bukta el a megyére szóló sikert, amit ritkán szoktak megítélni

Visszajátszókkal verték az ígéretes gödöllői futsalosokat

Vállalható mértékű fiaskóval tért vissza a sportág második vonalába a MAG-LOG Team CFT

Röplabda: Ádám László-emléktorna tizenötödször

A gödöllői egyetem sportcsarnokában rendezik meg a kétnapos mérkőzéssorozatot. Öt magyar és egy osztrák női csapat rivalizál

Hat gödöllői atléta lett Magyar Liga-győztes

Pénzt is hozott a konyhára a GEAC utánpótláskorú versenyzőinek remek teljesítménye az első ízben kiírt versenysorozaton

Pilisen megszakadt a gödöllői focicsapat nyeretlenségi sorozataPilisen megszakadt a gödöllői focicsapat nyeretlenségi sorozata

Hátrányból nyert Jenei Sándor együttese. A GSK II. már az első félidőben eldöntötte a három bajnoki pont sorsát

Három arany- és öt ezüstérmet nyert a GEAC a váltó ob-n

Városunk atlétái minden korosztályban igazolták, hogy ott vannak a honi atlétika élmezőnyében

Lázár Zoltán világbajnoki bronzérmes lett a csapattal

Egyéniben a 12. helyen végzett a normandiai négyesfogat-hajtó világbajnokságon a Gödöllőn élő sportoló

Kibekkelte előnyét a sereghajtó Valkó a gödöllői egyetemi csapat ellen

Sztriskó István együttese temérdek helyzetet puskázott el. Ez visszaütött, és nem várt, egygólos vereség lett a vége

Visszatért Gödöllő a hazai futsal vérkeringésébe, de…Visszatért Gödöllő a hazai futsal vérkeringésébe, de…

Egy év kihagyás után az NB II. Keleti-csoportjában, MAG-LOG Team CFT néven rivalizál városunk megfiatalított csapata

Normandiában pattan bakra Lázár ZoltánNormandiában pattan bakra Lázár Zoltán

A fogathajtás Gödöllőn élő hétszeres vb-aranyérmese egyéniben és csapatban is megcélozza az újabb sikert

Pazar helyzetkihasználással nyert a GSK II. Mogyoródon

A második félidőben döntötte el a három pont sorsát a Kerecsényi-csapat, amely kapusa bravúrjaira is támaszkodhatott

Triplázott a gödöllői sprinterlány a Szuper Liga döntőn

Kaptur Éva 100, 200 és 400 méteren lett aranyérmes Debrecenben, az először megrendezett pénzdíjas atlétikai viadalon

Két pontot vesztve mentett egy pontot a gödöllői tizenegy

Városunk focistái kétszer is vezettek az Örkény ellen, végül szerencséjük volt, hogy nem kaptak ki

Szurkolói ankétra gyűlt össze a gödöllői röplabdás családSzurkolói ankétra gyűlt össze a gödöllői röplabdás család

Mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupában a legjobb négy közé vágyik a TEVA-hatos

Ultrakerékpáros gödöllőiek

Pálffy Tibor 147, Füle Sándor 448 kilométert tekert le a 24 órás kiskunlacházi versenyen

Felemásan gólgazdag gödöllői focivíkendFelemásan gólgazdag gödöllői focivíkend

Városunk első számú egysége a rutinos taksonyiaktól kapott ki, a GSK II. viszont simán nyert a kerepesiek ellen

Szurkolói ankét csinos lányokkal

A röplabdasport iránt érdeklődők augusztus 27-én találkozhatnak a TEVA-Gödöllői RC régi és új csapattagjaival

Nyaraló trénere nélkül bukott el a második számú gödöllői tizenegy

Mindössze egyetlen cserejátékos ült a vendégek kispadján. A kontrára játszó fótiak taktikája jött be

Bombagóllal mentett pontot a Gödöllői SK

Kétszer is vezetett a vendég Üllő. Smeló Dávid két tizenegyest hozott össze a bajnoki nyitányon

Atlétikai Eb: egyet futhatott a gödöllői sprinterAtlétikai Eb: egyet futhatott a gödöllői sprinter

Kaptur Éva futamában 6. lett, és nem jutott az elődöntőbe 200 méteres síkfutásban

A Palota ellen nyitnak a bajnokságban a gödöllői röplabdás lányok

Hat csapat részvételével tervezik megrendezni a XV. Ádám László-emléktornát az egyetemi sportcsarnokban

Kölyökatlétákat toboroz a Gödöllői EAC

Szeptembertől várják a 2002-2006-os születésű, gyors, ügyes gyerekeket az egyetemi pályán

Napok kérdése és labdába rúgnak a gödöllői focistákNapok kérdése és labdába rúgnak a gödöllői focisták

Augusztus közepén a GSK-Üllő meccsel indul a megyei bajnokság. A másodosztályú GEAC csak szeptember elején lép pályára. Sorsolások

Utazik az Eb-re a GEAC aranyhalmozó sprintere, Kaptur Éva

Magyarország leggyorsabb hölgye a 200 méteres síkfutásban képviseli hazánkat a zürichi kontinensviadalon

Atlétikai ob: gyűlnek a gödöllői aranyak

Az öt GEAC-elsőségből a sprinter Kaptur Éva háromban benne volt. Összejött még öt ezüst- és egy bronzérem is

Válogatott játékosok spékelik a gödöllői röplabda-csapat fiatalodó keretét

Horváth András együttese augusztus 4-én kezdi meg a felkészülést, és idén ott lesz a honi bajnokság alapszakaszában

Idén Ricciardo lett a Hungaroring uraIdén Ricciardo lett a Hungaroring ura

Esővel és biztonsági autóval tarkított, mozgalmas verseny zajlott le a Gödöllő szomszédságában lévő aszfaltcsíkon

Az utolsó gát lett a gödöllői futólány veszte a junior világbajnokságon

Répási Petra a második helyen állt futamában, amikor elesett. Végül célba ért, de ideje kevés volt az elődöntőhöz

Gödöllőn is áthalad a Central European Tour mezőnye

Július 27-én, vasárnap a kora délutáni órákban Valkó felől érkeznek a bringások és Aszód felé hagyják el a várost

Kutyákkal pezsgőfürdőztek az Európa-bajnoki címvédés után

Idén sem talált legyőzőre a Gödöllői Kutyasport Központ Cani-ball Flyball csapata a kontinensviadalon


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online