Óévbúcsúztató tekerés indul a főtérről December 31-én 18 órakor, a szilveszteri vacsora előtt pattanhatnak nyeregbe a bicajosok
| Klubot keres városunk díszpolgára Tóth Krisztina törheti a fejét, mert egyesülete a szezon végén visszalép a német bajnokságtól
|
Elbuktak a Bikák, mert tálcán kínálták fel az első félidőt Három szegedi játékost is kiszórtak a játékvezetők, mégsem mentek semmire a gödöllői futsalosok
| Pest megye labdarúgásáért kitüntetést kapott Hanzl József A bő két évtizede technikai vezetőként dolgozó gödöllői szakember a Vármegyeházán vette át a díjat
|
Negyedosztályú műfüves pálya épülhet a holdbéli tájonKözel 40 millió forint közpénzt tol bele a sportingatlan-fejlesztésbe a gödöllői önkormányzat
| A fináléban vérzett el a GEAC kardcsapata A gödöllői egység mindhárom vívója legyőzte a londoni olimpia egyéni bajnokát, Szilágyi Áront
|
Benkó Réka zsinórban negyedszer országos bajnok A Gödöllői EAC kardvívói két éremmel zárták a megmérettetés-sorozat egyéni küzdelmeit
| Vereséggel zárták az óévet a röplabdás lányokA mérkőzés elején hiába volt előnyben, később szétesett csapat benyomását keltette a TEVA-hatos
|
Nehézkessé tette a sikert a kevés gól Füzy Zsolt duplájával verte a sereghajtó MAFC-ot a Gödöllői Bikák futsalcsapata
| Korcsolyapálya nyílik az egyetemen Csoportoknak és iskoláknak kedvezménnyel kínálják a belépőt
|
Éltáblákon tarolt a GSBE a Dunakeszi ellen Szellemi sportolóink az előkelő 3. helyről várják a január végi folytatást
| Erdélyi Zsófi 40. lett a mezeifutó Európa-bajnokságon A Gödöllői EAC egykori atlétája a magyar indulók közül a legjobb eredményt érte el a felnőtt hölgyek mezőnyében
|
Csupán epizódszerep jutott a gödöllői röplabdás lányoknak Nem volt ellenállhatatlan, mégsem kímélte honfitársait a schwechatiak magyar légiósa, Sándor Renáta
| Négy kategóriában vitték a pálmát a gödöllői sportolókPest megye legjobbja lett Deák Nagy Marcell, Benkő Ákos, a TEVA-Gödöllői RC női röplabda-, valamint a GEAC férfi kardcsapata
|
Nyolcba ütötték magukat a gödöllői röplabdás lányok Másodosztályú ellenfél vár városunk csapatára a Magyar Kupa negyeddöntőjében
| Bika-futsalsiker jókora szerencsével Kettő-kettő után egy támadás is elég volt a gödöllőieknek, hogy otthon tartsák a három pontot
|
Fél pontot hagyott a Gödöllőnél a Visegrád Három partiban a szerencse is elpártolt a városunk színeiben sakkozóktól
| Gyér támadójáték miatt maradt el a gyarmatosítás Csak a kezdeti percekben tudta szorossá tenni a Gödöllői KC csapata az őszi szezon zárómeccsét
|
Röplabda: osztálykülönbség az odavágón 50 perc alatt lerendezte a TEVA-Gödöllői RC a Kaposvárt a Magyar Kupában
| Beszállnak a Magyar Kupába a gödöllői röplabdás lányok Az NB I. középcsapatának tekinthető kaposvári alakulaton át vezet az út a negyeddöntőbe
|
Érden vitézkedtek a gödöllői sakkbarátok Fölényesebb is lehetett volna a siker, ha az öt remire végződött partiból behúzzák a négy megnyertnek látszót
| Későn ébredtek a gödöllői kézis fiúk Mezőkövesden Hiába nyerte öt góllal a második félidőt városunk csapata, beérni már nem tudta a házigazdákat
|
Pazarlásba torkollott a pazar kezdésAkár fordított eredmény is születhetett volna a Gödöllő-Slavia Bratislava röplabda-ütközeten
| A ZTE nyerte a veterán focisták fesztiválját Egyetlen gól döntött a Siófok elleni gödöllői fináléban, a bronzérem Debrecenbe került
|
Áthatolt a Törökbálint a gödöllői focicsapaton Morális válság lett úrrá a helyi tizenegyen, aminek lehetnek személyi következményei
| Gödöllői futsalsiker a csömöri presztizsmeccsen Ellenfélként előbb segítette, majd kétszer büntette a Bikákat a nagypályán városunk tizenegyében játszó Smeló Dávid
|
Emelt fővel búcsúztak a gödöllői lányok a Challenge Kupától A 3-0 arányú vereség ellenére minden játszmában akadt szép időszaka városunk röplabda-csapatának
| Lázár Zoltán visszatér a kettesfogatok világába A hatszoros világbajnok a Lovas Világkupa sajtótájékoztatóján jelentette be döntését: ismét világbajnok szeretne lenni bátyjával, a magyar csapat tagjaként
|
Tízszer számolt rá a bajnok a Bikákra Három perc sem kellett, hogy a címvédő győriek megtörjék városunk futsalosait
| Folytatták jó szereplésüket a Gödöllői Sakkbarátok Utánpótlás-siker Fóton, a II. Szent Erzsébet csapatversenyen
|
|