Balatonfűzfőn rótták a kilométereket a gödöllői úszók A MATE-GEAC egy lány- és két fiúcsapatot indított a hatórás megmérettetésen, akik tisztes helytállással igazolták felkészültségüket
| Sportlövészet: öt országos bajnoki éremmel zártak a gödöllőiek Az Európa-bajnoki induló Mészáros Eszternek három medália jutott a százhalombattai 10 méteres légfegyveres viadalon
|
Atlétika: Tóth Zsombor hét-, az ifi korú Kriszt Saci ötpróbában lett országos bajnok! A MATE-Gödöllői EAC versenyzői nagy fölénnyel diadalmaskodtak a fedettpályás viadalon, a BOK-csarnokban
| Kézilabda: meggyőző gödöllői fölény a tavaszi rajton Bartos Gábor együttese fokozatosan őrölte fel a sereghajtó pilisvörösváriak erejét, és 14 gólos sikert ért el
|
Röplabda NB I. Liga: kihasználta a TF a gödöllői csapat tartalékos mivoltát A sérüléshullám továbbra is sújtja Szalay Attila együttesét, a tréner kénytelen a tinédzserekhez nyúlni, akik még nem elég veretesek
| Labdarúgás: mesterhármassal segítette a sérülésből visszatért csatár a gödöllői győzelmetKoziorowski Richárd öt perc alatt eldöntötte a három bajnoki pont sorsát a Pilis elleni, erős szélben lezajlott összecsapáson
|
Két gödöllői sportlövő utazhat a norvégiai Európa-bajnokságra A felnőtt légpuskás hölgyek mezőnyében Mészáros Eszter, a junior fiúknál Klenczner Márton adhat számot tudásáról
| Mire van szükség vadvízi kajakozáshoz? Ahogy érkezik a jó idő, egyre többen kezdenek bele egy új mozgásformába, amihez azonban nélkülözhetetlen jó néhány alapvető felszerelés
|
Atlétika: 12 éremig jutottak a gödöllői ifik és juniorok a fedettpályás országos bajnokságon Kriszt Sarolta lett a kétnapos viadal legeredményesebb versenyzője, három számban is bajnoki címet szerzett
| Sakk csapatbajnokság: hazai környezetben maradtak alul a gödöllőiek A GSBE NB II-es együttesében egyedül a hatodik táblán jeleskedő Maráczi Ernő volt képes mattot adni riválisának
|
Röplabda NB I. Liga: bombázói nélkül elvérzett a gödöllői hatos Debrecenben Tíz győztes ütközet után fájó vereséget szenvedett Szalay Attila együttese, amely sérülés és betegség miatt két kulcsemberét is nélkülözte
| Atlétika: öt érmet nyertek fedél alatt a gödöllői serdülőkA MATE-GEAC korosztályos versenyzői remekül helytálltak az országos bajnokságon. A nyílt versenyen Bánovics József és Pápai Márton is egyéni csúcsot ért el
|
Röplabda NB I. Liga: a kispestiek legyőzésével tizedesi rangra emelkedett a gödöllői csapat Szalay Attila együttese továbbra is veretlenül vezeti az NB I. Liga alapszakaszának tabelláját, és már biztos felsőházi tag
| Sakk csapatbajnokság: hatpontos gödöllői fiaskó Dunaharasztiban A GSBE egységében ezúttal a magasabban jegyzett táblások teljesítettek jobba. A formáció vereségével visszacsúszott a 4. helyre
|
Röplabda: diákolimpiai bajnoki aranyig menetelt a Gödöllői TIG csapata! Wirnhardt Oszkár együttese valamennyi mérkőzését megnyerte a nyolcas fináléban, a döntőben a hazaiak ellen fordítottak a lányok
| Diákolimpia, megyei döntő: több számban is jeleskedtek a gödöllői úszószakosztály versenyzői Országos döntőbe jutott a Török Ignác Gimnázium 4x50 méteres lány gyorsúszó váltója és Ercsi Csongor 100 méter háton
|
Röplabda NB I. Liga: könnyed gödöllői diadal a Jászberény ellen Városunk hatosának mindössze percre volt szüksége ahhoz, hogy magabiztosan felülmúlja a mindössze hét(!) emberrel kiálló jászságiakat
| Atlétika: Kriszt Saci két számban is Eb-szintet teljesített Nyíregyházán A MATE-Gödöllői EAC atlétái több számban is remekeltek a nyílt fedett pályás viadalon, többen új egyéni csúcsot értek el
|
Röplabda NB I. Liga: év eleji játékkal is összejött a gödöllői siker Az újonc veszprémiek ősszel 45 pontot termeltek Szalay Attila együttese ellen, idén januárban 55 egységig jutottak
| A személyiségfejlődés fontos sarokköve a sport Vallja Ančić-Valkai Ágnes világbajnok, olimpikon, a MATE-Gödöllői EAC Női Vízilabda Szakosztályának vezetője
|
Sportlövészet: fényes érmekkel indította az új évet Mészáros Eszter A MATE-Gödöllői EAC fiatal versenyzője a légpuskások 10 méteres számaiban volt sikeres a szlovéniai Grand Prix versenyen
| Mészáros Eszternél már a párizsi olimpia is a célkeresztben vanA MATE-Gödöllői EAC olimpiai 7. helyezett sportlövője számára komoly áttörést jelentett a junior világ- és Európa-bajnoki aranyakkal tarkított 2021-es esztendő
|
Harminc élsportoló-hallgatóját támogatja ösztöndíjjal a gödöllői egyetem Az országosan is egyedülálló dotációval a MATE vezetése a sportélet fellendítését is fontos területnek tekinti
| Év Sportolója Gála: második lett a Gémesi Csanádot is soraiban tudó kardválogatott A MATE-Gödöllői EAC olimpiai bronzérmes pengeforgatóját és csapattársait csupán az ötkarikás bajnok női kajak négyes előzte meg
|
Elérte első győzelmét hazai pályán a MATE-Gödöllői EAC férfi vízilabda-csapata Az ellenfél az Ybl színeiben játszott öregfiúk-formáció volt, amely 14-9 arányban maradt alul Vankó Gábor gárdája ellen
| Sakk csapatbajnokság: vereséggel köszöntek el az óévtől az NB II-ben játszó gödöllőiek A GSBE egységében a fiatalok szépen teljesítettek, ám ez önmagában nem volt elég, hogy meggátolják a fótiak diadalát
|
Vívó ob: bronzérmet szerzett a MATE-Gödöllői EAC férfi kardcsapataEgyéniben az olimpia bronzérmes Gémesi Csanád került a legközelebb a dobogóhoz, aki a 7. pozícióban zárta az egyéni versenyt
| A hölgyeknél és a férfiaknál egyaránt gödöllői sportoló lett Pest megye idei legjobbja A MATE-GEAC két olimpikonja, a 7. helyezett Mészáros Eszter és a bronzérmes Gémesi Csanád idei eredményeit ismerték el a közgyűlés tagjai
|
Kézilabda: örömittas idényzárás felnőtt fronton, őszi bajnokok a gödöllői serdülők Bartos Gábor csapata 61 nap elteltével vonulhatott le újra győztesen a küzdőtérről. Mácsár Gyula fiataljai 100%-os mutatóval zártak
| Hatodik lett a Pápai Mártont is soraiban tudó vegyesváltó a mezeifutó Európa-bajnokságon A MATE-Gödöllői EAC atlétája a staféta második tagjaként teljesítette az 1500 méteres távot a dublini terepen
|
|