Mindent vitt idén a gödöllői strandröplabda páros Lutter Eszter és Lakatos Enikő zsinórban megszerzett negyedik bajnoki címükért érdemelték ki a szövetség év legjobbja elismerését
| Kétfrontos vereséggel búcsúztak az óévtől a gödöllői sakkozók Az első számú egységből senki nem nyert partit, a második számú GSBE-formáció tagjai közül csak egy tudott mattolni
|
Gödöllői futsal-bánat: pont, ami pozíciót ront Alsóházi, a kiesés elkerülése szempontjából fontos rangadón csak egy pontra futotta a Covritas-gárda erejéből
| Győzelemmel reagált a Budaörs papírforma-romboló sikerére a Gödöllő Grózer György röplabda-csapata számára csak a Jászberény elleni idegenbeli diadal jelentette a tabella 4. helyének megőrzését
|
Idén Gémesi Csanád lett Pest megye legjobb férfi sportolójaRajta kívül három gödöllői iskola kapott még díjat a Vármegyeházán megrendezett Sportkarácsony ünnepségen
| Sportos feladatokat szánnak a VÜSZI Kft-nek Pingpongcsarnok épülhet a társaság telephelyén. A cég veheti át a gödöllői sportlétesítmények üzemeltetését
|
Rangadót vesztett a ziccereket és heteseket kihagyó gödöllői kézilabda-csapat Volt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor kettős emberelőnyben sem volt képes betalálni Bartos Gábor együttese
| Röplabda: pozíciójavító gödöllői siker a Budaörs ellen Az első, maratoni hosszúságú játszma megnyerése után nem engedték ki a győzelmet a kezükből Grózer György tanítványai
|
Sebestyén Ferenc lett a Gödöllői SK focicsapatának edzőjeA szakember Fejér megyéből érkezik a Táncsics Mihály úti gárdához. A klubvezetés két és fél éves együttműködésben bízik
| Egyre nagyobb bajban vannak a gödöllői futsalosok Hiába kezdett remekül Baranyai Pál együttese a Gyöngyös ellen, a vizitálók hamar a maguk javára fordították az eredményt
|
Röplabda Magyar Kupa: sima berényi brillírozás Gödöllőn Nagyon úgy tűnik, hogy a január eleji visszavágó formalitás lesz a két csapat párharcában. A Penta-hatosnak csodára volna szüksége
| TAO-támogatás: cégek jelentkezését várják a gödöllői röplabdások Sikeresen pályázott a klub a szövetségnél, a pénzt azonban össze kell gyűjteni. Az utánpótlás-nevelésre megy a forrás
|
Újból megtelt atlétapalántákkal a SZIE Sportcsarnok Több mint félezer lurkó mérte össze a tudását a Gödöllői EAC által rendezett SPORT XXI program versenyén
| Nem ismertek elvesz(t)ett partit a gödöllői sakkbarátok Nagyarányú sikert ért el a Pestszentlőrinc ellen az első számú egység. A GSBE II. kikapott a négy táblán jobb erőkből álló Veresegyháztól
|
Pazar támadójátékkal rukkoltak elő a gödöllői kézis fiúk Solymáron Idegenbeli diadalával újra a tabella második helyére ugrott előre Bartos Gábor együttese, amely rangadóval fejezi be az őszi idényt
| Röplabda: Haladás-szettrablás GödöllőnGrózer György csapata csupán a második szettben engedett ki az A-csoport alsóházi rangadóján
|
TÉRFÉL a gödöllői fociőszről és a judo klubról, valamint a kistarcsai taekwondo-sokról Hasznos információkkal és sok érdekességgel lehetnek gazdagabbak azok, akik megnézik a tizennegyedik adást
| Nem keserítették meg a csömöriek ünnepét a gödöllői futsalosok December első napján a fennállásának 25. évfordulójáról megemlékező Rubeola vendége volt a Baranyai-csapat
|
Magyar Kupa: pazar hajrával jutott a top 16 közé a gödöllői futsalcsapat Az első félidő után még hátrányban volt Baranyai Pál együttese, ám a fordulás után háromszor büntették az Újpestet
| Leginkább a tévé előtt szeretünk szurkolni A sportnézési szokásokról készített kutatást a Gödöllőn is szolgáltató Invitel. Januártól HD-ban is láthatók az Eurosport adásai
|
TÉRFÉL Kistarcsa sportéletéről és a Babatvölgyi Lovasközpont különleges lehetőségeirőlSzámos érdekesség látható, hallható a Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös magazinműsorának 13. adásában
| Két ponttal jobb ellenfeleket fogtak ki a gödöllői sakkozók A GSBE első számú formációja Jászberényben vérzett el, míg a második számú egység Pomázon maradt alul
|
Gödöllői kard-kudarc az ob csapatversenyében Nem vívhatott éremért a három Gémesit is soraiban tudó GEAC-formáció, amely „csak” az 5. helyen végzett. A GEAC 2 a 9. lett
| Kiütéses győzelmével újra dobogós a gödöllői kézilabda-csapat Bartos Gábor együttese 20 gólos különbséggel múlta felül a TFSE gárdáját a Hajós iskola tornacsarnokában
|
Igazolták a lilák, hogy jobbak gödöllői sporttársaiknálKét játszmát is 15-11-es előnyről bukott el Grózer György röplabda-csapata a Megyeri úti Tungsram-csarnokban
| Szilágyi Áron állította meg Gémesi Csanádot az elődöntőben Akárcsak tavaly, idén is országos bajnoki bronzérmet szerzett a férfikardozók egyéni versenyében a Gödöllői EAC pengeforgatója
|
Futsal: öt gólt rúgott a Kecskemét Gödöllőn, de csak hárommal nyert A mérkőzés háromnegyed részében a hazai gárda volt előnyben, aztán elfogyott a Baranyai-csapat tudománya
| Kijelölték a gödöllői röplabda-csarnok területét Az önkormányzati szándéknyilatkozat birtokában a Penta-GRC illetékesei nekiláthatnak a TAO-s pályázat elkészítésnek
|
Esetenként fricskázták a bajnokot a mosolygós gödöllői lányok Papírforma vereséget szenvedett Grózer György röplabda-csapata a játék minden elemében jobb Békéscsaba ellen
| Egygólos vereséggel zárták az őszi idényt a gödöllői futballisták Hivatalosan megnevezett edző nélkül játszott az utolsó, Nagykőrösön lezajlott fordulóban városunk tizenegye
|
|