Gödöllői vívó is révbe érhet az Év Sportolója Gálán Január második hétfőjén a budapesti Operaházban lezajló eseményen 11 kategóriában hirdetnek győztest. Gémesi Csanád a válogatott tagjaként érdekelt
| Vidám, játékos edzéssel búcsúztak az óévtől a gödöllői atléták A MATE-GEAC versenyzői az utóbbi időszak legsikeresebb esztendejét tudták maguk mögött, élén a csapatbajnoki ezüstéremmel
|
Sakk-csb NB II., Erkel-csoport: sima Vízügy-siker a gödöllőiek ellen Hatpontos vereségbe futott bele a GSBE társulata, amelynek főként az éltáblákon érdekelt játékosai maradtak el a várakozástól
| Vívó ob: egyéniben arany-, csapatban ezüstérmet nyert Gémesi Csanád Gödöllő olimpiai bronzérmes kardozója történelmi sikert jegyzett bravúros diadalával, amit hatalmas fordítással ért el
|
Röplabda NB I. Liga: nem volt ellenszerük a debrecenieknek a gödöllői hatossal szemben Sorrendben harmadszor nyert Szalay Attila együttese a bajnokságban, amivel a tabella középmezőnyébe navigálta magát
| A gödöllői sportélet szereplőit is jutalmazták a VármegyeházánEbben az évben összesen három kategóriában érdemeltek elismerést a városunkban tanuló, dolgozó és focizó közösség tagjai
|
Röplabda NB I. Liga: villámgyors diadalt aratott a viharsarki fővárosban a gödöllői hatos A fiatalokból álló békéscsabai együttes nem tudott lépést tartani Szalay Attila jobb erőket felvonultató csapatával
| Kézilabda: nem adott esélyt a Budakalász a Gödöllőnek az óévbúcsúztató derbin A Szentendrén lejátszott találkozó folyamán a házigazdák folyamatosan növelték előnyüket Bartos Gábor együttesével szemben
|
Labdarúgás: a Vácot verve vett búcsút az őszi szezontól a gödöllői tizenegy Győri Zoltán együttese magabiztos győzelmet aratott a Duna-parti városban, és a 2. helyről várja a tavaszi folytatást
| Gödöllő legjobb sportolói: miben rejlik az élsportolók titka?A kardvívóktól, az atlétákon át, a sportlövőkig találkozhatunk kiváló szellemiségű és sikeres versenyzőkkel a városban
|
Mi az esélye annak, hogy a gödöllői focicsapat megnyeri a bajnokságot? Városunk tizenegye bajnoki címvédőként vágott neki a Pest megyei I. osztály 2022/2023-as szezonjának, és dobogós pozícióban telel
| Alsóparki jégen korcsolyáznak a Gödöllői Muskétások A jégkorong sportegyesület illetékesei minden szerdán 17 és 18 óra között várják az érdeklődőket a belvárosi műjégpályán
|
Kézilabda: vigyázzba állt a Honvéd Gödöllőn A mérsékeltebb kezdést követően magára talált Bartos Gábor legénysége, és négy góllal felülmúlta fővárosi riválisát
| Sakk-csb NB II., Erkel-csoport: beigazolódott a gödöllőieket sújtó papírforma A GSBE társulata négypontos vereséget szenvedett a fővárosban, az esélyesebb EUTender-Sárkány DSE vendégeként
|
Cselgáncs: három országos bajnoki érmet nyertek a 10 éves gödöllői fiatalok A Mórahalmon megrendezett viadalon két ezüst- és egy bronzmedál jutott a helyi egyesület tehetséges fiataljainak
| Röplabda NB I. Liga: a szülinapos Halla Petra volt a pontkirálynője a gödöllői csapat újpesti sikerének Az első játszma elvesztése után talpra állt Szalay Attila együttese, és fontos győzelmet aratott a lila-fehérek U21-es formációja ellen
|
Labdarúgás: hazai vereségével lemondhat az ősz bajnoka címről a gödöllői tizenegyA sikerért hatékonyabban küzdött Dunavarsány meglepetés-győzelmet aratott Győri Zoltán esetenként fásult csapata ellen
| Sportlövészet: hatodik legjobbként zárta a világkupa-döntőt Mészáros Eszter A MATE-Gödöllői EAC versenyzője a légpuskások 10 méteres egyéni számában 0,3 körrel maradt le az elődöntőről
|
A gödöllői magasugró, Guth Mátyás lett az év legjobb juniorkorú férfiatlétája Lőrincz Milán tanítványa a korosztályos világbajnokságon 5. lett, júniusban pedig 219 centiméterre javította az egyesületi rekordot
| Kézilabda: súlyos csapást mértek a Fradi fiataljai a gödöllői csapatra Tizennyolc góllal maradt alul Bartos Gábor sok technikai hibát vétett legénysége az Elek Gyula Arénában
|
Röplabda NB I. Liga: három szettben maradtak alul a gödöllői lányok Budaörsön Városunk csapata egyelőre nem találja a győzelem felé vezető utat, sorrendben negyedszer bukott el Szalay Attila együttese
| Labdarúgás: gólfesztivált rendezett a gödöllői legénység BiatorbágyonGyőri Zoltán csapatának tagjai már az első félidőben eldöntötték a három bajnoki pont sorsát. Koziorowski duplázni tudott
|
Sakk-csb NB II., Erkel-csoport: gödöllői siker a nyitófordulóban a Vác ellen A GSBE együttese a szadai faluházban fogadta jobb erőkből álló riválisát, és múlta felül kétpontos különbséggel
| Röplabda NB I. Liga: két szettben közel volt a listavezetőhöz a gödöllői hatos Sorrendben harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban Szalay Attila együttese, amely a 9. helyen áll a tabellán
|
Labdarúgás: gólélmény nélküli gödöllői blamázs… A bajnoki címvédő hazai pályán fogadta a sereghajtó Felsőpakony KSE csapatát, és arcpirító vereséget szenvedett
| Díjeső a gödöllői kastély dísztermében lezajlott első MATE SportgálánAz egyetemen rendkívüli prioritása van a kettős életpályamodell népszerűsítését is szolgáló sportélet fellendítésének
|
Atlétika mezeifutó liga: gödöllői bronzérem az U20-as korosztályban Gadanecz György tanítványa, Lesták Ármin a Nemesvámoson megrendezett 2. fordulóban ért el dobogós helyezést a 7 kilométeres távon
| Kézilabda: visszafogott kezdés után magukra találtak a gödöllői srácok A vendég Balassagyarmat kezdte jobban az összecsapást, ám a második félidőben meglépett a frissebben mozgó Bartos-csapat
|
Labdarúgás: huszáros hajrával ütötte ki a Budakalászt a gödöllői tizenegy Több mint 80 perig képtelenek voltak gólt szerezni a riválisok, ám ezt követően városunk focistái alaposan belelendültek
| Cselgáncs ob: három korosztályban is érmet nyertek a gödöllői fiatalok A legnagyobb sikert Gombkötő Misa érte el, aki a serdülők 73 kilogrammos súlycsoportjában csak a döntőben maradt alul
|
|