Bronzba öntötte bajnoki teljesítményét a gödöllői röplabda-csapat Három meccsen döntötte el az érem sorsát a TEVA-hatos, amely visszaállt a 2011-es eredményességi szintjére
| Savanyú volt a vecsési… Hiába irányított az első félórában, vérbeli csatár nélkül gólképtelen maradt és elvérzett a gödöllői focicsapat
|
Közelebb ütötte magát a bronzéremhez a gödöllői röplabda-csapat Nehezen lendült játékba Horváth András társulata a TF otthonában, amire ráment az első szett. Utána viszont három jött
| Félmillióval csökkent 2014-re a gödöllői sporttámogatási keretIdén 46 millió forintot, a helyi költségvetési főösszeg alig több mint 6 ezrelékét osztják szét. Tartalékoltak is, 6,3 milliót
|
Üldözőbe vették az élmezőnyt a gödöllői sakkozók Jól hajrázott a GSBE, amely végül magabiztosan verte a Mezőkövesdet. Jöhet a Mátra SE elleni rangadó
| Mit lehet tenni, ha gólt ér a kapufáról kipattanó labda? Kettős vereséget szenvedtek hazai pályán a gödöllői kézilabdázók a játékvezetők által jobban tisztelt PLER II. ellen
|
Pontokat hagyott Valkón a Gödöllői EAC Emberelőnyben játszottak a hazaiak, amikor eltűntették az egyetemi csapat előnyét
| Éltek a gödöllői lányok a bronzderbi első ütközetén A bajnoki kisdöntőben magára talált városunk hatosa. Meglepően könnyen adta a bőrét az Aluprof-TF egysége
|
Volt osztálytársának sem kegyelmezett a játékvezető A Tura és a Vácszentlászló tizenegye is meghajolt a gödöllői focisták előtt. Emberhátrányban nyert a GSK, idegenben tarolt a GSK II.
| Újrakerítenék a gödöllői sportcentrumotBruttó 10 millió forintot remélnek az MLSZ sportfejlesztési programjától a helyi klub illetékesei
|
Pozitív mérleggel zárták a hétvégét a gödöllői focicsapatok Hazai pályán győztek városunk tizenegyei a viharos széllökésekkel kísért ütközeteken. A GSK egyetlen góllal maradt alul Biatorbágyon
| Szoros csatákban múlták felül a gödöllői kézilabdázókat A felnőttek két, a juniorok három góllal maradtak alul a Kecskemét otthonában, ahol néha lejtett a hazai pálya
|
Csak a bronzéremért mérkőzhet a TEVA-GRC csapata Az elődöntő harmadik ütközetén könnyedén nullázta le a Békéscsaba városunk küszködő formációját
| Gödöllői diszkoszarany az újoncoknálGlaser Zina nyert, Szamosi András bronzérmes lett, Kriszt Katalin ranglistavezetővé lépett elő magasugrásban
|
Bukarestbe került Gödöllőről a kardvívók BEK-trófeája Címvédőként lépett pástra, de ezúttal meg kellett elégednie a 4. hellyel a házigazda GEAC csapatának
| Újabb bukás, távolodik a bajnoki döntő Nem kaptak esélyt a pályaelőny visszahódítására a gödöllői röplabdások Békéscsabán. Egyre nagyobb a baj…
|
Labdarúgás: idegenben nyert a „kis” Gödöllő Legéndi György csapata a második félidei eredményességének köszönhette sikerét Vácrátóton
| Olimpiai ezüstérmes olasz állította meg Gémesit Két vívóval képviseltette magát a Gödöllői EAC a budapesti grand prix-n. Csanád a 10., Gáll Csaba a 63. helyen végzett
|
Elvették a békésiek „szüzességét” a gödöllői junior kézisek A felnőtt csapat már az első félidőben olyan hátrányba került, amiből a lefújásig nem tudott kilábalni
| Kapusuk mellényúlását is korrigálták a gödöllői focistákA második félidő derekán döntötte el a három bajnoki pont sorsát városunk csapata a Csomád ellen
|
Kiélezett csatában bukták el pályaelőnyüket a gödöllői röplabdások Rosszul indult a bajnoki elődöntő a TEVA-hatos számára. Nincs mese, Békéscsabán villantani kell
| Lemaradt az Eb-éremről a Bancsics Mátéval felálló junior kardcsapat Bosszús lehet a Gödöllői EAC vívója: az elődöntőt kettő, a bronzmeccset egyetlen tussal bukták el a magyarok
|
Bearanyozták a hétvégét a Gödöllői EAC ifi és junior atlétáiPríma Balázs gerelyhajításban, Répási Petra és Pápai Márton futásban nyertek országos bajnoki címet fedett viszonyok közt
| Bevették az Auróra támaszpontját a gödöllői sakkozók Négy nemzetközi mester csatasorba állítása is kevés volt a minden táblán jobb mutatókkal rendelkező fővárosiaknak a dicsőséghez
|
Minimális különbséggel verték a hazai pálya előnyét (is) élvező ózdiak a GKC-t Durrdefekt nehezítette kézilabdázóink odaútját, 10-2 volt a hetesarány a hazaiak javára. Mi kell még?
| Bancsics Máté 13. lett a junior vívók Európa-bajnokságán Egy román kardozó állta az útját a Gödöllői EAC tehetségének a jeruzsálemi kontinensviadal nyolcaddöntőjében
|
Félóra alatt elintézte az Aszód a GEAC-ot Null-néggyel kezdte a megyei másodosztály tavaszi szezonját az egyetemi focicsapat
| Pontot termelt Nagykőrösön a gödöllői tizenegy Nagy Roland révén városunk csapata vezetett az igazságosnak mondható döntetlennel zárult évadnyitó találkozón
|
Gödöllői focicsapatok tavaszi kalandozása a megyei pontvadászatokbanHárom fronton is érdekeltek lesznek a június elejéig tartó menetelésben városunk tizenegyei. Csak a GSK II. nem tud kiesni
| Bajnoki elődöntőbe ütötték magukat a gödöllői röplabdások A fináléba jutásért a Békéscsabán kell túljutnia Horváth András csapatának. A kupában sikerült, de most három nyert meccs kell az üdvösséghez
|
|