Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda: elúszni látszik a gödöllői bronz

2015-05-06 19:12:41

NB I. rájátszás, 3. helyért, 2. mérkőzés:
Újpesti TE – TEVA-Gödöllői RC 3-0
(20, 19, 19)

Horváth András, a gödöllőiek trénere főként a rutin hiányában látta, hogy tartalékosnak mondható csapata elveszítette a párharc első mérkőzését. Javította a vendégek visszavágási esélyét, hogy a ponterős ütő, Csengeri Petra bevethetővé vált a második ütközetre, ugyanakkor némi aggodalomra adhatott okot, hogy a lilák ebben a bajnoki szezonban csupán a Vasastól szenvedtek vereséget otthonukban.

Az első játékrészben még csak-csak, a második felvonás jelentős részében viszont már nem igazán tudta tartani az újpestiek tempóját a gödöllői hatos, amelynek tagjai a vártnál több technikai hibával (nyitási- és nyitásfogadási hiányosságok, elméretezett ütések) táplálták a hazaiak győzelmi reményének megvalósulását.
Ráadásul, a harmadik szett sem úgy indult, hogy talpra állhatna városunk alakulata, amely az első technikai időnél már hatpontos hátrányba került (2-8), és – bár, küzdött, harcolt – később sem volt képes maradandót alkotni.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0, az UTE javára. A harmadik mérkőzést május 10-én, vasárnap 18 órától rendezik meg Gödöllőn, a Szent István Egyetem sportcsarnokában.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online