Futsal: tovább tart a MAG-LOG mélyrepülése Ezúttal sem jelentett előnyt a hazai pálya a gödöllői csapatnak, amely a mindössze két cserejátékossal felálló éllovastól kapott ki
| Röplabda: volt egyszer egy gödöllői bajnokcsapat Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha együtt marad az akkori társulat, aminek egyetlen hírmondója van a mostani keretben
|
Röplabda: ami elment Gödöllőn, visszajött NyíregyházánVárosunk csapata visszahozta az esélyt, hogy az 5. helyért mérkőzhessen az MTK ellen. Döntés szombaton, a Törökben
| Pest megyei Kupa: hoppon maradt Aszódon a meddő gödöllői tizenegy Városunk tizenegye gólképtelenségben szenvedett látogatóként, a döntetlen az alacsonyabb osztályú házigazdák továbbjutását jelentette
|
Hazai mezőn nyert érmet az Erkel iskola csapata Tizenkilencedszer adott otthont a diákolimpia országos döntőjének a Gödöllő nyugati határában található repülőtér
| Mezeifutó-sikerekkel rukkoltak elő a legkisebb gödöllői atléták Az U11-es korcsoport fiúk számára kiírt versenyét Szabó Csongor nyerte, Kriszt Sarolta a 3. lett a lányoknál
|
Sakk: tisztes gödöllői helytállás a magasabban jegyezett riválisokkal szemben A GSBE első számú egysége a bajnokjelölttől kapott ki, a második csapat pedig egy rutinos gárdával szemben maradt alul
| Nyögvenyelősen jutottak a két bajnoki ponthoz a gödöllői kézisek Bartos Gábor csapata saját dolgát tette nehézzé a Dunaharaszti ellen. Főleg azért, mert sok helyzetet hagytak ki
|
Üres kézzel távoztak a Gödöllőre látogatott focicsapatok Az egyetemi tizenegy nehezebben zsebelte be a három pontot, a GSK II. nem várt arányban verte a dobogós Őrbottyánt
| Labdarúgás: edzője nélkül is acélos volt a gödöllői tizenegy Városunk csapata a Halásztelek vendégeként jutott a három bajnoki ponthoz. Kékesi Alex 30 méterről lőtt bombagólt, Varga Bence szemfüleskedett
|
Megújul a gödöllői egyetem atlétikai pályájaA rekonstrukció mintegy 40 millió forintos kiadást jelentő első fázisában a futókörön belüli területek kapnak rekortán-borítást
| Légtornász világbajnokkal büszkélkedhet Gödöllő Szlavkovszki Zsolt mindössze 16 évesen utasította maga mögé a teljes mezőnyt a felnőttek egyéni versenyében. Szinkronban bronzérmes lett
|
Gödöllői focicsapatok húsvéti diadalmenete Mindhárom helyi tizenegy győzött, kettő idegenben, egy hazai pályán. A GEAC-SZIE három-, a másik kettő alakulat egy-egy góllal nyert
| Gödöllői röplabdás-tanulság: az eredmény fontosabb a lelkesedésnélSzabados István a második szettben le akarta ültetni csapatának tagjait, akik döntő szettre mentették a meccset, majd elvéreztek
|
Fényes gödöllői küzdősport-érmek Zalaegerszegről Két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzmedáliával tértek haza a Crow-Gym harcosai az idénynyitó viadalról
| Gödöllői sporttámogatási keret: se több, se kevesebbVisszatértek a tavalyelőtti állapothoz: 2 millió forinttal dotálják az oktatási intézmények sportcsoportjait
|
Makulátlan mérleggel elődöntősök a gödöllői kézilabdás fiúk Félezer lőtt gólig jutott a Főnix ISE U14-es társulata a gyermekbajnokság Kovács László régiójának felső házában
| Futsal: megkapta a 200. gólját a FISE A gödöllői egyetem csapata hazai pályán maradt alul a bajnokság 20. fordulójában, a Kastélydombi SE ellen
|
Kétfrontos gödöllői sakksiker A GSBE első csapta Salgótarjánba, a második számú egység Aszódon nyert. Debütált a mindössze 8 éves Veréb Máté
| Előkelőbb helyen tanyázó riválisokat vertek A GEAC-SZIE és a Gödöllői SK II. labdarúgói egyaránt udvariatlan házigazdának bizonyult
|
Kézilabda: építő jellegű vereséget szenvedett a GKC NB I-ben edződő játékosokkal állt ki a listavezető PLER utánpótlás-gárdája. Négy hónap után lecsúszott a dobogóról a Bartos-csapat
| Gólképes játékos hiányában nullázott a gödöllői focicsapat Szász Ferenc együttese Taksonyban vendégszerepelt, ahol az egykori ezüstcipős Fekete László fia döntötte el a három pont sorsát
|
Tragédia: 30 évesen elhunyt a gödöllői taekwondós lányBontovics Babettet többször jutalmazták az Év sportolója választáson. A nemzetközi mester világbajnoki ezüstérmet is nyert
| Futsal: távolodik a MAG-LOG Gödöllő a dobogótól Hazai pályán vérzett el Baranyai Pál csapata, amelynek 16 perce volt arra, hogy legalább kiegyenlítsen
|
Nem a FISE mellett állt az energia Gyöngyösön Kilencgólos vereséget szenvedett a gödöllői egyetem futsal-csapata a Heves megyei városban
| Tizenegy év után nem játszhat bajnoki elődöntőt a gödöllői röplabda-csapat A negyeddöntő második meccsén veretesebb volt Szabados István együttese, amely a Vasas-Nyíregyháza párharc vesztesével folytatja
|
Mezeifutó ob: dobogóra állhatott a gödöllői serdülő leány csapat Betegség miatt az egyetemi klub versenyzői közül többen is képtelenek voltak elindulni kecskeméti viadalon
| Egyenes ágon jutottak be a hatos döntőbe a gödöllői junior röpis lányok Szettet sem vesztettek a kecskeméti középdöntőben a fiatalok, akik május második felében harcolhatnak a minél értékesebb helyezésért
|
Csúfos újpesti vereséggel kezdte a negyeddöntő párharcát a gödöllői röplabda-csapat Szabados István együttese nem veszíthet több mérkőzést, ha a legjobb négy közé akar kerülni a bajnokságban. Csoda lenne…
| Gödöllői fociszombat: egy igen, kettő nemCsak GSK II. tudott nyerni a megyei bajnokságok 18. fordulójában. Turán bukott a Szász-csapat, hazai pályán a GEAC-SZIE
|
|