Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Felnégyelte a turai tizenegy a gödöllőit

2017-05-20 16:32:33

Miután a gödöllői tizenegy az előző fordulóban pontokat „felejtett” Százhalombattán (2-2), reális eséllyel már csak a második hely bebiztosítása lehetett a hazai gárda célja a tőle ötpontos lemaradással a harmadik pozícióban tanyázó Tura ellen. Ehhez nyernie kellett Szász Ferenc tavasszal még veretlen együttesének, hiszen döntetlen, illetve gödöllői vereség esetén matematikailag még maradt lehetőség a helycserére a tabellán.

A május második felében korainak számító kezdési időpont, valamint a műfüves pályán még inkább érzékelhető hőség nem ösztökélte nagy rohanásra a csapatokat. Látszólag, mindkét fél a biztonságra törekedett, mindaddig, amíg a gödöllői védelem jobb oldala szűk félóra elteltével nem hibázott, és az enyhe mezőnyfölényben futballozó turaiak – egy nem biztos, hogy szabályos labdaszerzést követően – vezetéshez jutottak.
A fordulás után a fehér mezes vendégek kétszer, a hazai gárda pedig egyszer került közel a gólszerzéshez, de a helyzetek kimaradtak. Egészen a 60. percig, amikor a látogatók megduplázták előnyüket, majd szinte pillanatokon belül újabb találatokat jegyeztek az ekkorra már teljesen rendezetlen gödöllői védelem hathatós közreműködésével.


A megérdemelt turai siker ellenére, nincs értelme a pánikhangulatnak a Táncsics Mihály úton. A 15 forduló óta veretlen házigazdák legutóbb éppen a Tura ellen véreztek el bajnoki meccsen, tavaly november 6-án, 2-0 arányban. Fájó, hogy Szász Ferenc együttese az egész bajnoki idényben két gólnál többet nem kapott egyetlen meccsen sem. Most ez a sorozat is megszakadt. Kár, hogy ez hazai környezetben történt meg az egész szezonban dicséretesen teljesítő fiúkkal…

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 28. forduló:
Gödöllői SK – Tura VSK 0-4
(0-1)
A Gödöllői SK csapata 59 ponttal, 60-28-as gólkülönbséggel a tabella 2. helyét foglalja el. Következik: Tököl VSK – Gödöllői SK május 27., szombat 17 óra.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online