Vissza normál nézetbe Nyomtatás
Sport
Pontokat hagyott Kerepesen a Gödöllői EAC gárdája

A húsvéti meccs végére kettős emberhátrányba került a listavezető egyetemi focicsapat, amely kétszer is vezetett, mégis ikszelt

Három pontot gyűjtött Biatorbágyon a gödöllői tizenegy

Amikor nagyon kellett, összeszedettebben játszottak városunk focistái a nagyszombati ütközeten

Szenzációs gödöllői bronzérem a veterán atléták fedett pályás világbajnokságán

A GEAC versenyzője, Bucherna Nándor gerelyhajításban állhatott fel a dobogó harmadik fokára

Hetediknél jobbak már nem lehetnek a gödöllői röplabdás lányokHetediknél jobbak már nem lehetnek a gödöllői röplabdás lányok

Sérülések miatt felforgatott csapattal kellett volna végrehajtani a hőstettet, nem sikerült. A Kaposvár ellen fejeződik be a bajnokság

Lecsúsztak az éremről a gödöllői diákok hazai terepen

Huszadszor randevúztak az ország legjobb mezeifutó tanulói a város nyugati határában található repülőtéren

Döntetlennel zárták az NB II-es csapatbajnokságot a gödöllői sakkozók

A hat pontból öt és felet kilenc táblán gyűjtött a GSBE első számú alakulata. A második számú egység minimális különbséggel maradt alul

Kék-fehér előny az MTK-Gödöllő alsóházi röplabda helyosztón

Minden játszmában eljutott legalább a 20 pontig Borkovits Zoltán csapata, ám ennél többre nem futotta. Szabó Adrienn megsérült

Kézilabda: Gyömrőn vitézkedett a Bartos-csapat

Kilenc góllal verte a házigazdákat a gödöllői társulat, amely védekezésben és támadásban is riválisa fölé nőtt

Gödöllői pontszerzés a megyei elitbajnokság csúcsrangadójánGödöllői pontszerzés a megyei elitbajnokság csúcsrangadóján

Városunk focistái inkább az első félidőben domináltak, de vezetésüket nem tudták megőrizni az éllovas Vecsés ellen

Igazságos döntetlennel zártak a gödöllői futsalosok a DEAC ellen

A házigazdák két esetben is előnyhöz jutottak, ám vezetésük tiszavirág életűnek bizonyult a hajtós meccsen

Egyelőre pályára léphet a gödöllői focistának súlyos sérülést okozó játékos

Volt ugyan büntetés, ám annak végrehajtását felfüggesztették. Pap Tamás már lábadozik, de ősznél előbb nem térhet vissza

Szentendrén lépett tovább a Pest megyei Kupában a Gödöllői SK

Szász Ferenc együttese már az első félidőben eldöntötte a mérkőzés sorsát. A GEAC is folytathatja

Jól hajítottak gerelyt és kiválóan futottak a gödöllői atléták

Április első napján több számban is GEAC-siker született a hazai rendezésű versenyen és a Pólus Futónapon

Magabiztos gödöllői kézilabdás-diadal a TF ellen

Esélyeshez méltó játékkal nyert Bartos Gábor együttese idegenben, és őrzi 2. helyét a tabellán. Menetelnek a juniorok is

Öngóllal stabilizálta második helyét a gödöllői focicsapatÖngóllal stabilizálta második helyét a gödöllői focicsapat

Szász Ferenc csapata a szünetet követően felpörgött, és helyzetei közül az egyik után a labda a pilisi kapuban kötött ki

EYOF-nagykövet lett a gödöllői irányító

Kötél Zsanettet Euroliga-győztes röplabdázóként érte a megtiszteltetés, hogy a sportágat képviselje a győri eseményen

A hajrára bízta a döntést a Dány ellen a GSK II. tizenegye

Kifejezetten alacsony színvonalú derbit játszott a két csapat egymással, ám a végjátékra előkerültek a góllövő-cipők

Fontos három pontot tartottak maguknál a gödöllői futsalosok

Kétszer is hátrányba került a MAG-LOG az MVFC II. ellen, ám a végső dudaszónál a hazaiak örülhettek

Futsal: súlyos fiaskóba torkollott a gödöllőiek csengeri kalandja

A 7. percben még a MAG-LOG vezetett, ám ezt követően a sikert jobban akaró hazaiak alaposan helybenhagyták őket

Kettős vereséggel távolodtak el az elődöntőtől a gödöllői röpisekKettős vereséggel távolodtak el az elődöntőtől a gödöllői röpisek

Az egyetemi sportcsarnokban is simán nyert a bajnoki címvédő Békéscsaba, amelynek aligha lesz riválisa az évadban

Ilyen a jó értelemben vett gödöllői focimutyi

A GEAC elhalasztotta a Zsámbok II. elleni bajnokiját, miközben a GSK II. legyőzte az egyetemisták üldözőjét

Az első félidőben alapozták meg sikerüket a gödöllői kézilabdázók

Bartos Gábor együttese öt góllal volt jobb a térfélcseréig, majd három találattal elbukta a második játékrészt

Súlyos sérülés a gödöllői focisták dabasi vendégjátékán

Gól nélküli döntetlennel zárult a két csapat ütközete. Pap Tamást mentővel szállították kórházba

Valami megmozdult uszoda-ügyben

Megjelentek az elő látványterv-képek a gödöllői beruházásról, aminek közbeszerzési eljárása jelenleg értékelési szakaszban van

Gödöllői szettrablás a honi sztárcsapat ellen

Elkezdődött a negyeddöntő párharca. Városunk hatosa hátrányba került a bajnoki címvédő Békéscsaba otthonában

Kézilabda: vereséghez vezetett a lanyhuló gödöllői támadójáték

Az első félidő után még vezetett Bartos Gábor együttese Pestszentlőrincen, a második félidei 10 gól azonban kevés volt az üdvösséghez

Pontosztozkodással zárult a gödöllői derbiPontosztozkodással zárult a gödöllői derbi

Nem bírtak egymással a település megye hármas focicsapatai a Táncsics Mihály úton lejátszott küzdelmes ütközeten

Nagy Tamás duplájával nyertek a gödöllői focisták

Hiába birtokolta többet a labdát a Taksony, a gólokat Szász Ferenc csapata lőtte a viharos szélben lejátszott ütközeten

Futsal: kettő-nullról buktak a gödöllői legények

Szépen indult a Kincsem Lovaspark elleni ütközet a MAG-LOG együttese számára, ám csúfos lett a vége

Nagyágyú jutott a gödöllői hatosnak a negyeddöntőbenNagyágyú jutott a gödöllői hatosnak a negyeddöntőben

Városunk röplabdás lányai a bajnoki címvédő, MEVZA-liga győztes Békéscsaba ellen mérkőznek. Sajnos, szinte semmi eséllyel


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49

Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online