Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda NB I. Liga: kétszettes hátrányból és meccslabdát hárítva nyertek a gödöllői lányok Szegeden

2024-04-26 20:17:13

NB I. Liga, rájátszás az 5-8. helyekért, elődöntő 2. mérkőzés:
Vidux-Szegedi RSE – Gödöllői RC 2-3
(22, 21, -22, -11, -14)

Miután a szegediek azt tervezték, hogy a párharc első, gödöllői összecsapásán elkövetett hibáikat képesek lesznek korrigálni, az előzetes esélylatolgatások során nem volt egyértelmű, hogy Szalay Attila együttese második győzelmével lezárja a két csapat rivalizálását.

Aztán – pestiesen szólva – a gödöllőiek számára szembejött a valóság. Az érzékelhetően elszántabb és jól összpontosító házigazdák az első játszmában többször is elhúztak 3-4 ponttal, 22-22-nél azonban mégsem lehetett tudni, hogy merre billen a mérleg nyelve. Végül a szegediek örülhetek, akik zsinórban három pontot elérve jutottak szettelőnyhöz.

A második felvonás első öt pontját a vendéglátók szerezték. Szalay Attila időkérése jó hatással volt tanítványaira, akik hétnél utolérték riválisukat. Csakhogy ezzel ellőtték szinte összes puskaporukat, mert kisvártatva 18-11 állt az eredményjelzőn. Bár, próbálkozott, valamelyest fel is zárkózott a GRC (19-16), innen nem volt visszaút a három szettlabdát hárító gödöllői hatos számára.

A történtek után a harmadik etap vízválasztó volt, miközben arra is választ adott, hogy egyenlít és harmadik meccsre menti a párharcot a Szeged, vagy szépítenek a vizitálók. A tét nagyságának megfelelően szoros csata zajlott a pályán: hol az egyik, hol a másik formációnál volt a minimális előny. Tizennyolc egált követően a gödöllői lányok – részben a hazaiak hibáiból – három ponttal elléptek, majd kínosan ügyeltek arra, hogy mérkőzésben maradjanak.
A negyedik játszma fő kérdése az volt, hogy a gödöllői feltámadás mennyire lesz tartós. Az lett, mivel városunk csapata – elsősorban Kökény Petra értékes pontjaival – fokozatosan húzott el a fáradtság jeleit mutató riválisától, és fölényes részsikerével döntő szettre mentette az összecsapást.

Lélektanilag a gödöllőiek készülhettek jobb állapotban az utolsó játszmára. Ezzel együtt a házigazdákon nem érződött a pánikhangulat. Olyannyira nem, hogy a térfélcserénél ők vezettek 8-7-re. Vízválasztónak tűnt, hogy a szegedi formáció 10-10 után 13-10-re elhúzott. A gödöllői lányok azonban ebből a helyzetből is kivágták magukat, majd 14-13-nál meccslabdát hárítva, nyertek, amivel elkerülték a túlórát.

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0, a Gödöllő javára. A mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető.
Következik: Gödöllői RC – Budaörsi DSE-Emericus (helyosztó az NB I. Liga 5. helyéért, 1. mérkőzés) május 5., vasárnap 18 óra, MATE-sportcsarnok.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online