A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
November 25-én Szombathelyen, a Sportligetben rendezték meg a Mezeifutó Magyar Liga 3., egyben utolsó fordulóját. A MATE-Gödöllői EAC színeiben ezúttal csak Berkovics Imre tanítványa, a néhány hetes az egyetemi klubhoz igazolt Farkas-Ohn Kinga indult, aki a hölgyek 5 kilométeres távján – győztestől 12 másodperccel elmaradva – ezüstérmes lett (17:10 perc).
A mezeifutó Európa-bajnokságot december 10-én a brüsszeli Laeken Parkban rendezik meg. A magyar küldöttség névsorát november 30-ig véglegesítik. Ha minden az elképzelés szerint alakul, Lesták Ármin révén (edzője Gadanecz György) a MATE-Gödöllői EAC is érdekelt lesz az U20-as fiúk 6 kilométeres versenyében.