Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Váratlan fordulat: megszűnik a gödöllői felnőtt futsal

2013-08-14 09:21:56

Településünk sporttörténetében véget ért egy bő évtizedes múltra visszatekintő, sikerekkel is jócskán tarkított fejezet. Egyelőre tisztázatlan, hogy meddig nem láthatnak gödöllői érdekeltségű felnőtt futsal-mérkőzéseket az egyetemi sportcsarnokban a sportág helyi rajongói. Július végén még úgy volt, hogy városunk csapata – felmondva az NB I-es indulási joggal rendelkező Vasas 1988 Déli FC-vel kötött egyéves kényszerházasságot – CFT-Gödöllői Bikák néven az NB II-be nevez. Nem így lesz…

Dr. Lajos Attila, a CFT-Gödöllői Bikák ügyvezetője és szakosztály-igazgatója július 31-én arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy végérvényessé vált, amire már hosszú hónapokkal ezelőtt számítani lehetett: a gödöllői futsalosok a 2013/2014-es bajnoki idényt nem az elitosztályban, hanem a második vonal egyik – feltehetőleg Keleti – csoportjában kezdik meg.

Szűk két hét elteltével 180 fokos fordulat történt. Lajos Attila kedvezőtlen változásról számolt be:
- Családi és egyéb, elsősorban magánéleti események miatt, sajnos, ki kell vonulnom a gödöllői futsalból. Ezt a döntést múlt hét szerdán kellett meghoznom, ami után egyeztetéseket folytattam, hátha van valaki, aki időt, energiát és áldozatot tud fordítani arra, hogy Gödöllőn legyen férfi felnőtt futsal. Próbálkozásom azonban eredménytelen lett, így augusztus 14-én hivatalosan is elküldöm a levelet az MLSZ-be, miszerint visszavonjuk a nevezést a férfi felnőtt futsal NB II. és a férfi felnőtt futsal Magyar Kupa versenysorozatából. Ezzel átmenetileg megszűnik városunkban a felnőtt futsal. A Gödöllői Sport Klub átveszi az U17-es és az U19-es korosztályok indulási jogát, ezáltal a fiatalokat versenyeztetni fogják.
Sajnálom, hogy ilyen döntést kellett hoznom, de a család, a magánélet és az egészség mindennél fontosabb. Még a futsalnál is. Úgy gondolom, hogy egy ekkora városban igen is szükséges lenne egy olyan férficsapat, amely alkalmas és képes a legmagasabb osztályban eredményesen játszani. Ezt a srácok elmúlt két évben nyújtott teljesítménye, a 2012-ben megszerzett bronzérem, illetve az idén elért 4. helyezés egyaránt alátámasztja.

Még fájóbb, ha hozzátesszük, hogy nem is olyan régen Gödöllő a magyar futsal fellegvárának számított, hiszen a csapat 2006-ban és egy évvel később honi földön minden címet besöpört és nemzetközi szinten (UEFA Futsal Cup) is helytállt.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online