Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Kastélypark vagy kanapé? Így pihen a gödöllői 2026-07-07 10:22:50 A kérdés minden szombat délelőtt ugyanaz: hova induljon el egy felnőtt, aki ki akarja kapcsolni a fejét egy fárasztó hét után?
Fotópályázatot hirdetett a gödöllői Duflex Stúdió 2025-11-06 11:07:49 November közepéig három témakörben küldhetik el képeiket a felnőtt és ifjúsági korú jelentkezők. A
legjobb alkotásokat év végén kiállítják
Játék az élet felnőttkorban is 2024-11-27 10:10:28 A játéknak rengeteg pozitív vetülete van, tulajdonképpen az egyik legfontosabb, hogy örömet és szabadságot lop az életünkbe
Társasjáték a vágyak felkorbácsolására 2024-05-20 09:47:18 Az egészséges és kiegyensúlyozott párkapcsolat titka, hogy az intim pillanatokat mindig dobjuk fel valami újdonsággal. Felnőtt tartalom!
Tényleg késő felnőttkorban nyelvet tanulni? 2023-11-24 11:27:01 Vajon lehetséges felnőttkorban új nyelvet elsajátítani? Ebben a cikkben eláruljuk, hogy kinek és miért érdemes megpróbálnia. Kattints most!
Tedd emlékezetessé már az első randit is! 2023-11-13 10:40:32 Hab lehet a tortán, ha a közös élményt jelentő játékoknak köszönhetően sokkal többet megtudhatsz a másikról. Felnőtt tartalom!