Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Napok kérdése és labdába rúgnak a gödöllői focisták

2014-08-07 15:46:22

Elkészült a Pest megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2014-2015-ös évadja őszi szezonjának sorsolása. A Gödöllői SK csapata augusztus 16-án, hazai környezetben (Táncsics Mihály úti sportcentrum) lép először pályára, ellenfele az Üllő SE gárdája lesz. Ezt követően hetente rendeznek fordulókat, egészen november 22-ig, amikor a Hévízgyörk SC társulata látogat Gödöllőre. A GSK együttesének részletes sorsolása itt érhető el.

Két mérkőzés időpontjának kivételével azt is tudni, hogy a Pest megyei II. osztály Északi-csoportjában érdekelt Gödöllői EAC csapata milyen menetrend szerint játszik az ősz folyamán. Az egyetemi formáció az első két fordulóra kiírt mérkőzését későbbi időpontra halasztja, majd szabadnapos lesz. Az első éles bevetésre szeptember 6-ig kell várnia a GEAC-nak, amely november 23-ig ekkor játszik.

A Gödöllői SK második számú egysége a Pest megyei III. osztályú bajnokság Közép-csoportjában gyűjtögetheti pontjait az itt olvasható menetrend szerint.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online