Hol állhatnak lesben a traffipax-készülékek Gödöllőn? Május elsejétől szigorodtak a gyorshajtókat elmarasztaló szabályok, amit főként a technikai eszközök fejlődésével indokolnak
| Hosszú évek óta orvosolatlan problémát hozott felszínre a Kazinczy utcai tűzeset Az elhanyagolt gödöllői épületből a szomszédok által kimenekített hajléktalan férfit a mentők kórházba szállították
|
A tűz poklában rekedt és elhunyt egy középkorú hölgy IsaszegenA katasztrófavédelem szakemberei a gödöllői lakosság számára is ajánlják a füstérzékelő felszerelését az otthonokba
| Darabokra tört motorkerékpár látványa fogadta a gödöllői tűzoltókat A kétkerekű jármű vezetője egy személygépkocsival ütközött össze május első napján, Isaszeg külterületén
|
Május 1-jétől Lauda Zoltán irányítja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkáját Az eddigi vezető, Nagy László dandártábornok lemondott, így a belügyminiszternek intézkednie kellett az utódlásról
| Támogatott rendőrképzés gödöllői és környékbeli roma származású fiataloknak Településünkről is várnak jelentkezőket a megyei kapitányság felhívására, a kritériumoknak megfelelő érdeklődők június végéig pályázhatnak
|
Vádat emelt a gödöllői ügyészség a HÉV-en nők előtt többször is önkielégítést végzett férfi ellen A sértettek feljelentése, illetve az egyikük által készített felvétel alapján indult eljárásban két rendbeli szeméremsértés vétsége miatt kell felelni
| Kibervédelmi tájékoztató a Lear Corporation gödöllői üzemében Újabb helyszínek felkeresésével folytatódik a helyi kapitányság által útjára indított, bűnmegelőzést szolgáló tájékoztató sorozat
|
Fiatalkorúak büntetőügyében eljáró ülnököket választottak a Gödöllői Járásbíróságra Az Országos Bírósági Hivatal hat főben határozta meg a Dózsa György úti intézménybe delegálható személyek számát
| Íme, a Speedmarathon gödöllői helyszínei Városunkban április 21-én, pénteken reggel 6 órától egy napon át három helyszínen vetik be a traffipaxot a rendőrök
|
Sikeres volt a rendőrségi állásbörze a gödöllői kultúra házábanÁprilis 18-án mintegy 400 érdeklődő kereste fel a helyszínt, hogy megismerhesse a testület által kínált munkalehetőségeket
| Gödöllőiek, figyelem: vigyázni kell a világhálón történő vásárláskor! Már az online piactéren, apróhirdetési oldalakon is megjelentek az internetes csalások! Segítséget nyújt a rendőrség
|
Egy ötvenes éveiben járó férfi a Gödöllő közelében történt halálos vonatgázolás áldozata A tragikus végkimenetelű baleset az Állami-telepek megállóhely közelében történt, a rendőrség kizárta az idegenkezűséget
| Kukásautó ütközött személygépkocsival a gödöllői Repülőtéri úton A közlekedési baleset a Jázmin utcai kereszteződésnél történt, az összetört jármű forgalmi akadályt okozott
|
Kerekeire állították a felborult autót a gödöllői tűzoltók A Kerepesen történt balesetben alul járt gépkocsiban négyen utaztak, mindannyian önerejükből hagyták el az összetört járművet
| Éber szomszéd segédkezett a gyanús alak elfogásában A 36 éves férfival szemben a gödöllői kapitányságon indult eljárás lopás bűntettének meglapozott gyanúja miatt
|
Ajánljon helyszínt a rendőröknek, hol vessék be a traffipaxot Gödöllőn!Április 10-ig lehet elküldeni a helyszín-javaslatokat az április 21-én, reggel induló egynapos Speedmarathonra
| Online csalási módszerek, amik Gödöllőn is szedhetnek áldozatokat A helyi rendőrkapitányság illetékese felhívásban foglalta össze, hogy mire érdemes figyelni és minden fura esetben gyanakodni kell
|
Villanyoszlopnak csapódott egy autó a Hunyadin A helyszínre riasztott gödöllői tűzoltóknak jócskán akadt teendőjük a közlekedési baleset következményeinek felszámolásánál
| Nagy erőkkel keresik a gödöllői rendőrök az eltűnt Zoltánt A helyi kapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a férfi felkutatásában. Utoljára a valkói temetőben látták
|
Több ember előállításával zárult a gödöllői rendőrök hajnali akciójaA három településen lefoglalt bűnjelek tárolásához egy bevásárlókocsi is kevésnek bizonyult. Videón a rajtaütés pillanatai
| Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás gyanúsítottjaival szemben indult eljárás a gödöllői kapitányságon A három főből álló elkövetői kör nyomatékosította az áldozattal: ha nem adja, amit akarnak, élve bizonyosan nem távozik
|
A gödöllői tűzoltóknak is köszönhető, hogy nem semmisült meg a kamion rakománya Az Isaszeg közelében lángra kapott tehergépkocsi fülkéje teljes egészében kiégett mire a szakszerű segítség a helyszínre ért
| Gödöllőt is elérheti a veszélyes Netflix-lehúzás A kétes eredetű linkre kattintva egy adathalász oldal nyílik meg, ahol bankkártya-adatainkat szeretnék a csalók megszerezni
|
Gödöllőiek is segíthetnek, ha a tragédia közelében jártakAz M1-es autópályán történt halálos tömegszerencsétlenség vizsgálatához kérnek segítséget a Pest vármegyei közlekedési rendőrök
| Teljesen kiégett egy gépkocsi a gödöllői autószerelő műhelyben A helyszínre riasztott helyi tűzoltók több ipari gázpalackot is kihoztak a lángoló melléképületből
|
Gödöllőre is kiterjed az országos rendőrségi razzia A március 6-ával kezdődő héten a zsaruk a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik Magyarország közútjain
| A gödöllői kapitányságon indult eljárás az erdőkertesi templom „szarkája” ellen Egyetlen alkalommal sem a misére látogatott el egy 18 éves fiatal, aki megígérte, soha többet nem fog ilyet csinálni
|
Gödöllőre is küldtek valótlan tartalmú emaileket a rendőrség nevébenAzt kérik az illetékesek, senki ne dőljön be a csalók által megfogalmazott felszólításnak, ne adjon esélyt nekik
| Megszólalt a rendőrség a gödöllői polgármester Valentin napi karamboljával kapcsolatban A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjéhez egy szemtanú esetleírását küldtük el, és kértünk állásfoglalást
|
|