Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Néhány óra leforgása alatt két, Mogyoródon történt közlekedési balesetnél is akadt teendőjük a gödöllői tűzoltóknak január 20-án – tudtuk meg Csámpai Attilától, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől.
A délelőtti órákban személygépkocsik ütköztek össze a Hungaroring versenypálya közelében. Az összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A gödöllői hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd megszüntették a forgalmi akadályt.
Az úttesten megcsúszott, majd az oldalára borult egy kisbusz a délutáni órákban a Gödöllői úton. A gépkocsiban hárman utaztak, mindannyian önerejükből elhagyták a kisbuszt. A gödöllői hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járművet, majd biztosították a helyszínt. Fotók: Gödöllő HTP