Öt év szabadságvesztésre ítélte a Gödöllői Járásbíróság azt a férfit, aki mozgásában korlátozott nénit rabolt ki
A Gödöllői Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki egy idős, mozgásában korlátozott nénit rabolt ki – olvasható a Pest Vármegyei Főügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében.
A vádirat szerint a Gödöllő közeli településen élő férfi – a bűnügy vádlottja – 2026. február 25. napján a délutáni órákban a település utcáján felfigyelt a két járóbottal nehezen és lassan sétáló nénire, a bűnügy sértettjére. A vádlott beszélgetésbe kezdett az idős asszonnyal, és elhatározta, hogy a sértett fülbevalóit erőszakkal megszerzi.
A férfi miközben arról beszélt a néninek, hogy ő egy nagyon vallásos ember, hirtelen a néni füléhez kapott és megpróbálta a fülbevalókat megragadni, de nem járt sikerrel. Az idős sértett megrökönyödött, de a vádlott azzal nyugtatta meg, hogy egy bogarat próbált elzavarni.
A férfi a második alkalommal már sikerrel járt, és a néni füléből a fülbevalóit kitépte, majd a helyszínről elfutott. Az idős sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A vádlott egy ismerősének 5.000 forintért eladta a fülbevalót, aki azt egy zálogháznak értékesítette tovább. A férfit a rendőrök közel három óra leforgása alatt elfogták és a zálogházból lefoglalt fülbevalót a néninek visszaadták.
A Gödöllői Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a letartóztatásban lévő férfit a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt. Március 18-án a Gödöllői Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki az elkövetőt, és ezért a férfit 5 év szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|