FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Pest vármegye egyenruhásai folyamatosan kiemelt figyelmet fordítanak a bűncselekmények megelőzésére és azok visszaszorítására. Ennek jegyében tartottak összehangolt ellenőrzést a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén, aminek eredményeként március 24-én Turán és Erdőkertesen, egy időben öt helyszínen csaptak le dílerekre és drogfogyasztókra.
A nyomozók hét személyt fogtak el, akik közül a 42 éves M. Zoltán a gyanú szerint tavaly nyarától kezdődően rendszeresen adott el kristályt turai ismerőseinek, többek között egy 18 év alatti erdőkertesi lánynak. Kiderült az is, hogy nem magának vette a drogot, hanem az anyjának vitte haza, aki ismerőseivel osztozott rajta.
A kutatások során kristályt, fehér porral szennyezett szívószálat, simítózáras tasakokat, valamint kábítószerrel szennyezett tárgyakat foglaltak le. A nyomozók a 42 éves férfi és egy 42 éves nő letartóztatását kezdeményezték, amit a bíróság elrendelt.
Az akció azonban itt még nem ért véget. Másnap a gödöllői rendőrök Kerepesen folytatták a razziát. Tíz olyan személyt állítottak elő, akik ellen elfogatóparancs volt kiadva. Közülük négyen kábítószer-kereskedelem, ketten pedig drogfogyasztás miatt kerültek a hatóság látókörébe, míg négyüket rablás, lopás, és egyéb szabálysértések elkövetése miatt fogták el.
A nyomozók három díler – a 30 éves L. József, a 29 éves L. Renátó és a 33 éves S. Alex – letartóztatását kezdeményezték, akik a gyanú szerint hosszabb ideje látták el a környéken élő törzsvásárlókat tiltott szerekkel. A bíróság letartóztatta őket.
Az ilyen jellegű akciók a jövőben is folytatódnak, az ellenőrzések továbbra is rendszeresek lesznek a térségben – olvasható a police.hu oldalon.