Labdarúgás Pest megyei Kupa: nem elődöntős a gödöllői tizenegy Győri Zoltán együttese a Pest megyei II. osztályú Pécel otthonában 2-2 arányú döntetlent ért el, amivel búcsút intett a serlegnek
| Sakk csapatbajnokság: hatodik helyen zártak a gödöllői sakkbarátok az NB II. Erkel-csoportjában A záró fordulóban a bajnok ellen ültek asztalhoz városunk szellemi sportolói. A második számú egység győzelemmel búcsúzott a bajnoki idénytől
|
Kézilabda: a győzelembe menekült a Honvéd ellen a gödöllői csapat Bartos Gábor társulata az összecsapás elejétől kiválóan összpontosított, és összességében magabiztos, megérdemelt sikert ért el
| Labdarúgás: ötössel küldte haza a Gödöllő az újonc Pereget Városunk tizenegye ezúttal is hátrányból fordította a maga javára az eredményt, és továbbra is harcban van a bajnoki címért
|
Diákkorú mezeifutók lepték el a gödöllői repülőteret Városunk iskoláit több tanoda versenyzői is képviselték, de érmet idén egyikük sem tudott szerezni a megmérettetésen
| Atlétika: Pataki Anna remekelt a berlini félmaratoni távon Nyolc éve nem teljesítette a kevéssel több mint 21 kilométeres távot magyar nő, mint a MATE-Gödöllői EAC versenyzője
|
Kézilabda: ígéretes első félidő után „elfogyott” a gödöllői legénység Városunk együttese egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorja magát, amihez a Kistext elleni fiaskó is hozzájárult
| Labdarúgás: nulla-egy után négyet vágott a Gödöllő Tökölön Győri Zoltán együttese mindvégig fölényben játszott, ám ez gólokban csak a találkozó utolsó negyedében jelentkezett
|
Labdarúgás Pest megyei Kupa: negyeddöntőbe jutott a gödöllői tizenegy Győri Zoltán együttese a Pest megyei II. osztályú Albertirsa otthonában háromgólos sikerrel teljesítette a kötelező feladatot
| Cselgáncs: gödöllői érmek a Magyar Kupákon A helyi klub fiatal versenyzői közül hárman állhattak dobogóra a Diák A és a serdülő korosztály számára rendezett viadalokon
|
Kézilabda: egygólos vereségével veszélyzónába sodródott a gödöllői csapat Bartos Gábor együttese kiélezett küzdelmet vívott a Rákosmenti KSK formációja ellen, ám képtelen volt pontot szerezni
| Röplabda NB I. Liga: Budaörsön visszatért a győzelmi ösvényre a gödöllői hatos Szalay Attila sérülésekkel sújtott együttese öt elvesztett mérkőzés után tudott diadalmaskodni, immár soraiban a kubai légióssal
|
Sportlövészet: belekóstolt a felnőttek Európa-bajnoki rivalizálásába a gödöllői lány Mészáros Eszter, a MATE-GEAC légpuskása három 10 méteres számban állt rajthoz a norvégiai kontinensviadalon
| Férfi vízilabda MEFOB-selejtező: csoportharmadik lett a gödöllői egyetem csapata A Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok irányításával játszott együttes kétszer győzött és egyszer veszített a helyi uszodában
|
Labdarúgás: átok ül a Vecsés ellen a gödöllői tizenegyen Városunk csapata nem tudta hatékonyan feldolgozni kapusa óriási hibáját, amivel győztes találathoz juttatta a riválist
| Sportlövészet: junior Európa-bajnoki bronzérmet nyert a csapattal Klenczner Márton A MATE-Gödöllői EAC légpuskása és két társa a szerb fiatalokat múlta felül a medálért zajló küzdelemben
|
Atlétika: Szombathelyen és Békéscsabán jeleskedtek a gödöllői fiatalok A MATE-GEAC versenyzői közül a gyaloglók voltak sikeresebbek: három éremmel tértek haza a Viharsarokból
| Sakk csapatbajnokság: három ponttal verték a váciakat a gödöllőiek A GSBE sikerében jelentős szerepet játszottak a fiatalok. A második számú egységnek nem termett babér
|
Röplabda NB I. Liga: hiába küzdött, nem jutott részsikerig a gödöllői csapat Székesfehérváron Szalay Attila erősen foghíjas együttesének voltak eredményes pillanatai, ám a rutinosabb hazaiak visszaverték a fellángolásokat
| Atlétika mezeifutó ob: a gödöllői kastély parkjában nyert ezüstérmet Pápai Marci A MATE-GEAC versenyzői alaposan kiettek magukért a hazai rendezésű viadalon, csapatban az U20-as fiúk elsők lettek
|
Labdarúgás: sorsfordító húzás volt, hogy Mendi elhagyhatta a gödöllői kispadot Kettő-egyes hátrányban volt a GSK együttese Felsőpakonyban, amikor a támadó beállt és két találatával nyertek a vendégek
| Mezeifutók lepik el a gödöllői kastély parkját Március 19-én, szombaton településünk ékessége ad otthont a 114. országos bajnokságnak. A rendezvény környékén zsúfoltság várható
|
Három érmet nyertek a gödöllői dzsúdósok a Budaörs Kupán A helyi klub fiatal versenyzői betegségek miatt megtizedelt csapattal utaztak a viadalra, ahol remekül helytálltak
| Atlétika: tíz próbaszámból négyben gödöllői bajnokot avattak Az újoncoknál (U14) három, a serdülőknél (U16) egy aranyérmet nyertek a helyi műhely ifjú tehetségei a fedettpályás viadalon
|
Kézilabda: a támadásban hatékonyabb Rév simán verte a Gödöllőt Negyven gólt kapni semmilyen álmoskönyv szerint nem jelent győzelmi esélyt ebben a sportágban…
| Labdarúgás: Barabás Ádám volt a gödöllői tizenegy megmentője Nehezen, csak a 86. percben törte fel a maglódi reteszt Győri Zoltán kissé tompán futballozó csapata
|
Toborzót hirdetett a MATE-Gödöllői EAC atlétika szakosztálya 2007-2015-ös születésű, gyors, ügyes, erős alkatú gyerekek jelentkezését várják március 16-ától az egyetemi centrumban
| Röplabda NB I. Liga: eltékozolt meccslabdáival a felsőházba emelte a Budaörsöt a Gödöllő Szalay Attila együttese kifejezetten jól kezdett, majd kétszettes előnyről veszítette el az alapszakasz utolsó ütközetét
|
Kézilabda: mínusz hatról plusz nyolcig jutottak a gödöllőiek a Csömör ellen Bartos Gábor társulata Kocsis Dávid vezérletével az utolsó negyedórában küldte padlóra riválisát a szomszédvárak rangadóján
| Kilenc érmet nyertek a gödöllőiek az ITF Taekwon-do magyar bajnokságon Kókai Zsolt tanítványai egy arany-, három ezüst- és öt bronzszínű medált nyertek a makói megmérettetésen
|
|