Megvalósult a gödöllői focicsoda! Jenei Sándor és csapata a Verőce kiütésével koronázta meg pazar tavaszi szereplését, amivel megőrizte Pest megyei I. osztályú tagságát
| Bebiztosította bronzérmét a Gödöllői SK II. Legéndi György együttese bő félóra alatt eldöntötte a három pont sorsát a hétvégéről előrehozott ütközeten
|
Világszerte alkalmazott módszert mutattak be a gödöllői utánpótlás konferencián Közel félezer, gyermeklabdarúgóval foglalkozó edzőt csábított városunkba a Szent István Egyetemen két éve működő Tanulj és Sportolj! program
| Megtört a 98 napos sikertelenségi átok Idegenbeli győzelemmel búcsúzott a bajnokságtól a Gödöllői Bikák futsal-csapata, amely új időszámításra készül a következő idénytől
|
Bravúros bronzérem Békéscsabáról Páratlan sikert ért egy az országos gyermekbajnokság döntőjében a TEVA-Gödöllői RC leány röplabda-csapata
| Néggyel küldték haza a tinnyei tizenegyet Városunk második számú focicsapata egy mérkőzésre került a bronzérem megkaparintásától
|
Ötösre írta meg utolsó hazai házi feladatát a GSK Városunk tizenegye a második félidő elején nyolc perc alatt eldöntötte a három pont sorsát, és kedvező pozícióból várja a Verőce elleni ki-ki meccset
| Országos hatban a Főnix ISE kézilabdás palántái A gödöllői srácok a 11 éven aluli fiúk mezőnyében érték el pályafutásuk eddigi legjobb eredményét
|
Távozott posztjáról a gödöllői röplabda-csapat legsikeresebb edzője Ludvig Zsoltot Szalay Attila váltja a kispadon, több játékos elszerződhet, a TEVA továbbra is támogatja a klubot
| Mentő vitte el a gödöllői védőt az elvesztett kupameccsről Meggyőzőbb játékával az NB II-es tagságért sorban álló Dunaharaszti legénysége jutott be a döntőbe
|
Csoportelsőnek tekinthetők a gödöllői öregfiúk Városunk nagy múltú labdarúgói a bajnokok tornáján harcba szállhatnak a Pest megye legjobbja címért
| Villanyfényben bukott pontokat a Gödöllői SK II. Sokak meglepetésére felnőttek a feladathoz a tabella alsóházi régiójában tanyázó vácszentlászlói focisták
|
Örömrontó ötös Örkényben A nem várt különbségű vereséggel sem szállt el az ezúttal fásultan teljesítő gödöllői focisták bennmaradási esélye
| Kézilabda: pozíciójavítást ért a diadalittas záróra Márkus Béla személyében – 165 találattal – gödöllői gólkirálya lett az NB I/B. Keleti-csoportjának
|
Szép halált haltak a Gödöllői Bikák Ebben a bajnoki évadban még egyik csapat sem tudott hat gólt rúgni a honi futsal első számú csapatának, a Rába ETO-nak
| A Dunaharaszti lesz a rivális az elődöntőben Az NB III-as bajnokság Alföldi-csoportjának éllovasával kell megküzdeniük a gödöllői focistáknak, hogy finalisták lehessenek a Pest megyei Kupában
|
Döntő játszmában vérzett el a Tóth, Póta páros Nem jutott a legjobb nyolcba, így városunk díszpolgára befejezte szereplését az asztalitenisz világbajnokságon
| Párosban még él a remény Nyolcaddöntős a párizsi asztalitenisz világbajnokságon a Tóth Krisztina, Póta Georgina kettős, japán duóval meccselnek
|
Elődöntős a Pest megyei Kupában a Gödöllői SK Kiglics Gábor duplájával és Nagy Roland pazar lövésével Pilisen is magabiztos győzelmet aratott városunk tizenegye
| Egyesben búcsúzott a vb-től Tóth Kriszti London kétszeres olimpia bajnoka túl nagy falatnak bizonyult a gödöllői asztaliteniszező számára
|
Párizsban búcsúzik a címeres meztől Tóth Krisztina Városunk díszpolgára egyesben és párosban rivalizál az asztaliteniszezők világbajnokságán. Az első meccsét simán nyerte
| Varga bajnok, Lovrencsics a válogatott kapujában Két, egykoron a labdarúgók utánpótlás-nevelésében élen járó Gödöllői Góliát FC-ben kitűnt focista sikerétől hangos a sajtó
|
A végjátékra elkészültek erejükkel a Bikák Nem a csinos pompom lányokon múlott, hogy pont nélkül maradtak városunk futsalosai az MVFC ellen
| Negyedével kurtították meg az iskolai sporttámogatást Ötszörös pénzt juttatnak a képviselőtestület tagjai a kiemelt státuszba emelt gödöllői asztaliteniszezőknek
|
Matyó piknik az egyetemi sportcsarnokban A gödöllői kézilabdás fiúk gratulálhattak elsőként a mintegy 100 lelkes szurkoló által biztatott Mezőkövesdnek a bajnoki címhez
| Gólfesztivált rendeztek a gödöllői focisták Heten osztoztak a hatalmas fölényben játszott hazai gárda nyolc találatán, Nagy Roland duplázott
|
Győzelemmel a tarsolyukban mehetnek lagziba Városunk második számú focicsapata a második félidőben fordította a maga javára a kisalagi matinémeccset
| Száz kilométeres bringás kihívást is kínálnak a Margitások Május 12-én négy táv közül választhatnak a kerékpározás szerelemesei, akik Nógrád megye határáig is eltekerhetnek
|
Jelesre vizsgázott a Gödöllő Tárnokon Városunk labdarúgói óriási fölényben játszottak, és kiütötték a házigazdákat az elhalasztott összecsapáson
| Benkő Ákos nemzetközi elismerése A 100 éves IAAF emlékérmét és oklevelét érdemelte ki a Gödöllői EAC atlétáinak mesteredzője
|
|