Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Az NB II-es sakk-csapatbajnokság idei első fordulójában a harmadik helyen veretlenül álló Jászberény fogadta a Gödöllői Sakkbarátokat. Hatalmas meglepetésre a vendég gödöllőiek vesztett parti nélkül – nyolc döntetlen mellett négy játszmát megnyerve – kiütéses győzelmet arattak a kilenc táblán magasabb Élő-ponttal rendelkező jászságiak ellen.
NB II-es csapatbajnokság, Erkel-csoport, 5. forduló: Jászberényi Sakk Kör – Gödöllői SBE 4-8 Győzelem: Veréb Gábor, Sillye Kálmán, Nagyajtai Gábor, Szabó Zoltán. Döntetlen: Bándy Attila, Ruttkay Péter, Kőszegi Lajos, Hönsch Pál, Kozma Gábor, dr. Tallós Emil, Téglás Mátyás, Törőcsik József.
A GSBE formációja után 31 ponttal az 5. helyen áll a bajnokságban.