Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Március 18-án, a késő délutáni órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének földszinti rendezvénytermében átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt városi elismeréseket. Miután a 2024-es esztendő olimpiai év volt, nem bizonyult meglepőnek, hogy a főbb elismeréseket kik vehették át.
Kiütésesnek mondható, 5-0 (1-0) arányú győzelemmel rajtolt a Gödöllői SK labdarúgó-csapata a Pest megyei szövetség által másodízben kiírt téli műfüves bajnokságon. Városunk tizenegye az UFC Gyömrő társulatát verte Fülöp Alex (2), Koziorowski Richárd, Nagy Tamás és Kaiser László találataival.
A gödöllői Táncsics Mihály úti sportcentrum műfüves küzdőterén a C csoportba sorolt együttesek mérkőznek meg egymással. A GSK gárdája január 25-én, vasárnap 14 órától a Zsámboki SE, január 31-én, szombaton 15 órától a Bagi TC ’96, február 8-án, vasárnap 16 órától az Aszód FC, majd február 14-én, szombaton 15 órától a Hévízgyörki SC formációja ellen játszik. A körmérkőzések után a hét csoportgyőztes és a legjobb második helyezett egyenes kieséses rendszerben, négy párba sorsolva folytatja a küzdelmeket, a negyeddöntőben, az elődöntőben és a döntőben.