Vissza normál nézetbe Nyomtatás
SPORT
Tájékozódási futás: gödöllői érmek a tömegrajtos csapatbajnokságon

A Kirchhofer SE versenyzői két-két ezüst- és bronzmedállal térhettek hazai az alföldi terepen lezajlott versenyről

Vízilabda MEFOB előselejtező: hazai medencében rivalizál gödöllői egyetemi csapat

Petlyánszki Péter legénysége négy mérkőzést játszik a nyolcas döntőbe jutásért március utolsó hétvégéjén

Labdarúgás, Pest vármegyei Kupa: meggyőző teljesítménnyel elődöntős a gödöllői tizenegy

Sipeki István címvédő együttese esélyt sem adott a Pest vármegyei II. osztályban érdekelt Százhalombattának

Cselgáncs: tíz gödöllői dzsúdós állhatott dobogóra Budaörsön

Öt első helyezés mellett, két ezüst-, valamint négy bronzérem került Futó Gábor és Szádvári Zoltán tanítványainak nyakába

Atlétika: gazdag gödöllői éremtermés az utánpótláskorúak téli dobóbajnokságán

Krakóczki Bence duplázott, Szabó Levente juniorbajnok lett, Menyhárt Olivér túldobta a 70 métert gerellyel

Kézilabda: idegenbeli győzelemmel kezdte a rájátszást a gödöllői alakulat

Feszült, sok kiállítással tarkított rangadót nyert Nyírbátorban Bartos Gábor együttese, amely jó helyzetbe került a tabellán

Atlétika fedettpályás vb: Enyingi Patrik és Kovács Árpád sporttörténelmi bronzérem részesei!Atlétika fedettpályás vb: Enyingi Patrik és Kovács Árpád sporttörténelmi bronzérem részesei!

A MATE-Gödöllői EAC sprinterei a harmadik helyen értek célba a 4x400 méteres váltó tagjaként a kínai világverseny utolsó előtti számában

Labdarúgás: ellenállHATatlan volt a gödöllői alakulat

Városunk csapata listavezetőként esélyt sem adott a sereghajtó örkényieknek az esővel is kísért találkozón

Vízilabda OB 2, középszakasz: rálépett a négyes döntő küszöbére a gödöllői formáció

A MATE-GEAC-MSA csapata két mérkőzéssel a középszakasz vége előtt elméletileg bebiztosította helyét a final four mezőnyében

Atlétika fedettpályás vb: egy hellyel maradt le a 400 méteres döntőről a gödöllői Enyingi PatrikAtlétika fedettpályás vb: egy hellyel maradt le a 400 méteres döntőről a gödöllői Enyingi Patrik

A MATE-GEAC sprintere az előfutamban 46,23 másodperc alatt teljesítette a kétkörös távot, az elődöntőben 46,93 másodpercet repesztett

Átvették díjaikat a 2024-es év legjobb gödöllői sportolói és sportvezetői

Ahogy azt az elmúlt esztendőkben megszokhattuk, ezúttal is tarolt a MATE-GEAC a Művészetek Házában megrendezett eseményen

Gödöllőről is várnak jelöléseket az év tesitanára cím elnyerésére

Március végéig három kategóriában lehet ajánlani olyan jelölteket, akik általános vagy középiskolában testnevelésórákat tartanak

Labdarúgás: győzelemmel köszöntötte jubiláló trénerét a gödöllői legénység

Sipeki István 50. alkalommal ült tétmeccsen a GSK kispadján, a fiúk ezúttal Csomádon diadalmaskodtak

Költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás folyik a Gödöllői RC ellenKöltségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás folyik a Gödöllői RC ellen

Ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya adta hírül

ITF Taekwon-do: öt érmet nyert a gödöllői különítmény a magyar bajnokságon

Kókai Zsolt tanítványai két ezüst- és három bronzszínű medállal gyarapították sikerlistájukat a monori megmérettetésen

Sportlövészet: Mészáros Eszter Európa-bajnoki ezüstérmes csapatban!

A MATE-Gödöllői EAC versenyzője Dénes Eszterrel és Bajos Gittával állhatott fel a dobogó második fokára az eszéki kontinensviadalon

Rendezték a problémás gödöllői sportingatlan-ügyeket

Mindet egybevetve, 233.159.414 forint közpénz sorsa változott meg a korábbi anyagi vállalások felülvizsgálatával

Vívás, világkupa, Padova: érem nélkül maradt a Gémesi Csanádot is soraiban tudó kardcsapat

Az elődöntőig minden simán ment, ezután viszont az amerikaiak és a dél-koreaiak is kemény diónak bizonyultak nemzet egységünk számára

Labdarúgás: egy félidőnyi meddőség után egy félidőnyi gólparádéval nyert a gödöllői tizenegy Labdarúgás: egy félidőnyi meddőség után egy félidőnyi gólparádéval nyert a gödöllői tizenegy

Mertse Ábel úgy ért el mesterhármast a Bugyi-OBO SE ellen, hogy ordító lehetőségeinek 50 százalékát használta ki

Atlétika fedettpályás Eb: a gödöllői Enyingi Patrik a kontinens 7. legjobb „négyszázasa”

A MATE-GEAC sprintere az előfutamban 46,24 másodperc alatt teljesítette a kétkörös távot, az elődöntőben 46,45 másodpercet repesztett

Sportlövészet, Európa-bajnokság: tapasztalatszerző gödöllői ifik a juniorok mezőnyében

A lányoknál Ferik Csilla, míg a fiúknál Lévai Csongor képviselte a MATE-GEAC szakosztályát az eszéki kontinensviadalon

Cselgáncs: hat medál került a gödöllői fiatalok nyakába Szegeden

Három-három első- és harmadik helyezéssel gazdagodott Futó Gábor és Szádvári Zoltán tanítványainak éremkollekciója

Kézilabda: minimális különbségű vereséggel zárta az alapszakaszt a gödöllői csapat

Az alsóházi rájátszásba 8 pontot visz magával Bartos Gábor együttese, amelyre nyolc további mérkőzés vár a folytatásban

Fedettpályás junior- és ifi ob: a fiatalabb gödöllői atléták termeltek több érmet

Lőkös Laura és Krakóczki Bence állhattak fel a dobogó felső fokára a nyíregyházi atlétikai csarnokban

Labdarúgás: háromszor vezetett, mégis két pontot vesztett a gödöllői csapat BiatorbágyonLabdarúgás: háromszor vezetett, mégis két pontot vesztett a gödöllői csapat Biatorbágyon

Városunk tizenegye utoljára 427 napja kapott három gólt bajnoki mérkőzésen, azóta nem fordult ilyen elő

Vízilabda OB 2, középszakasz: két győzelemmel közelített a négyes döntőhöz a gödöllői legénység

A MATE-GEAC-MSA csapata négy góllal verte a MAFC-ot, majd hét találattal múlta felül a csongrádiakat Győrben

Szoboszlai Dominik – A magyar játékos karrierje és sikerei

Szoboszlai Dominik karrierje a Lieferingtől a Liverpoolig vezetett, így ma már a Premier League egyik legjobb játékosa. Ismerd meg fejlődését és sikereit!

Kardvívás: helytállt a gödöllői Koszta-Ajvász Imre a kadet korosztály Európa-bajnokságán

A MATE-GEAC alig 16 éves tehetsége egyéniben a 38. lett, míg csapatban az 5. helyen végzett Antalyaban

Kézilabda: ózdi vereségével az alsóházi rájátszásban lesz érdekelt a gödöllői legénység

Sajnálatos módon nagy különbségű fiaskóval szembesült Bartos Gábor csapata a listavezető elleni összecsapáson

Atlétika fedettpályás ob: országos csúcstartó lett a gödöllői Sulyán Alexa 200 méteren!Atlétika fedettpályás ob: országos csúcstartó lett a gödöllői Sulyán Alexa 200 méteren!

A MATE-GEAC különítménye 4 aranyérmet szerzett a nyíregyházi viadalon, közte a két váltószámét is


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online