Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
NB II. C csoport, 13. forduló: ÓAM-Ózdi KC – Gödöllői KC 33-16 (19-6)
Tét nélküli ütközetre készülhettek a riválisok, miután a házigazdák már biztos csoportelsőként, városunk együttese pedig biztos alsóházi rájátszóként léphetett pályára. A játék képe és az eredmény teljes mértékben alátámasztotta az előzetes várakozást. Summázva a történteket, elmondható, hogy a vendéglátók fölényes biztonsággal múlták felül az összecsapásra igencsak tartalékos összeállításban érkezett gödöllői legénységet.
A Gödöllői KC férficsapata 9 ponttal, 372-402-es gólkülönbséggel a csoport tabellájának 5. helyezettje. Következik: Veresegyház VSK – Gödöllői KC március 7., szombat 18 óra.
U20 (II. osztály Keleti-csoport): Eger SZSE – Gödöllői KC 46-30 (21-15) A GKC – Pásztor Áron által trenírozott – juniorcsapata 7 ponttal, 463-600-as gólkülönbséggel a 10. pozíciót foglalja el. U18 (III. osztály B csoport): Gödöllői KC – Salgótarjáni SKC 55-21 (27-9) A gödöllői egyesület Pásztor Áron szakmai irányításával készülő ifjúsági formációja 14 ponttal, 559-546-os gólkülönbséggel a csoport 6. helyezettje. U15 (OGYB alsóházi VII. csoport): Gödöllői KC – Fót SE 35-24 (19-12) ● XVI. kerületi KMSE II. – Gödöllői KC 33-20 (16-9) A Mácsár Gyula által felkészített gödöllői csapat 8 ponttal, 243-271-es gólkülönbséggel az 5. helyen áll a hét formációt számláló csoportban.