Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda NB II.: 54 perc alatt elvégezte a dolgát Sopronban a gödöllői hatos

2026-03-22 17:26:45

NB II. Nyugati-csoport, felsőházi középszakasz, 7. forduló:
SMAFC 1860-Soproni Egyetem
– MATE-Gödöllői EAC 0-3 (-8, -18, -11)

Két, egymást követően elvesztett mérkőzés után Sopronban térhetett vissza a győzelmi útra Szalay Attila társulata. A riválisok gödöllői összecsapása 3-1 arányú MATE-GEAC sikerrel zárult, így jó esély látszott arra, hogy ezúttal vendégként is bezsebeli a három bajnoki pontot városunk csapata.

Erre szükségük is volt a gödöllői lányoknak, hogy ne szakadjanak túlságosan le a tabella élmezőnyétől (Budaörsi DSE és KÖZGÁZ SC). A vendéggyőzelemhez egy órányi játékidő sem kellett, mivel jelentős tudásbeli különbség mutatkozott a riválisok teljesítménye között.

Hét mérkőzés alapján a MATE-Gödöllői EAC csapata 16 ponttal, 18-9-es szett- és 621-522-es pontaránnyal a 3. helyen áll az NB II. Nyugati-csoportja felsőházi középszakaszában.
Következik: MATE-GEAC – EMERICUS-Budaörsi DSE március 29., vasárnap 18.30 óra, Török Ignác Gimnázium tornacsarnoka.


Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online