Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Október 23-án a délelőtti órákban zajlott le a városi megemlékezés-sorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából. Ahogy azt megszokhattuk, idén is a gödöllői nemzetőrség egykori épületének (Bezsilla-villa) Szabadság út 9. szám alatt lévő kertjében a négy esztendővel ezelőtt felállított emlékműnél koszorúztak magánszemélyek, illetve az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok, a különböző helyi intézmények és szerveztek, valamint a politikai pártok képviselői.
Gödöllői szemszögből nézve minden bizonnyal a hónap híre volt, hogy 40 milliárd forintos – részben OTP Banki, részben kormányzati – támogatás szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A nem mindennapi finanszírozási konstrukcióval megvalósuló beruházás-sorozat kapcsán számos dezinformáció (szalonképesebben: tévhit) látott napvilágot, főleg a közösségi oldalakon megjelent hírek kommentjeiben. Azt gondoltuk néhány tény(adat) tisztázásra szorul, ezért dr. Ujváry Tamást, a gödöllői műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatóját kértük meg arra, hogy segítsen eloszlatni az olvasói és kommentelői „félreértéseket”.
Idestova 114 éve, 1911. november 25-én indult meg a HÉV-közlekedés Gödöllőn. A ma már H8-as jelzésű gödöllői HÉV-vonal első, villamosított szakasza a budapesti Keleti-pályaudvar és Cinkota között szállított utasokat. Később Kerepes lett a végállomás, majd átadták a forgalomnak a Kerepes és a gödöllői MÁV-állomás közötti, 12,8 kilométer hosszúságú szakaszt. A villamos- és gőzüzemre egyaránt berendezett pályatest felépítményét 30 kilogramm/folyóméter tömegű sínekből építették és 12 tonna tengelyterhelést engedélyeztek rajta. Érdekesség, hogy a „villanyos” eredetileg kék színű volt, zöldre az 1933-as cserkész-világtalálkozó idején festették.
A Pest Vármegyei Főügyészség kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi piacon megjelenő magán-egészségügyi szolgáltatók kapcsán a fogyasztói jogok betartására. Az ügyészség ellenőrzései e körben számos esetben jogsértést tártak fel, mondván: a magán-egészségügyi szolgáltató általános szerződési feltételei sok esetben tisztességtelennek tekinthetők – olvasható a vádhatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A juniorok versengését követően, február 29-én a felnőttek is elkezdték a rivalizálást a Győrben zajló olimpiai kvótaszerző (a férfiaknál és a hölgyeknél egyaránt 2-2 egyéni kvóta szerezhető a 2024-es párizsi játékokra) sportlövők 10 méteres légfegyveres Európa-bajnokságán. A MATE-Gödöllői EAC színeiben két hölgy, Mészáros Eszter és Lovász Dorina ad számot tudásáról, előbbi azzal a nem titkolt céllal, hogy teljesítményével megváltsa a repülőjegyet a francia fővárosba.
Február utolsó napján a légpuskás vegyes csapatok 10 méteres számában Mészáros Eszter a már olimpiai kvótával rendelkező Pekler Zalánnal az oldalán lépett lőállásba a 45 párost felvonultató mezőnyben. A magyar kettős az alapversenyben 628,1 kört ért el (Eszter 316,3 kör, Zalán 311,8 kör), amivel a 10. helyet szerezte meg.
Az igazi kihívás március 1-jén jött el Mészáros Eszter számára. A légpuskás hölgyek 10 méteres egyéni, 88 indulót számláló versenyében az olimpiai kvóta megkaparintása jelentett a legfőbb motivációt. Az alapversenyben Eszter – kivételesnek mondható, egyéni csúcsot jelentő – 633,9 körös teljesítménnyel a 2. helyen jutott a nyolcas döntőbe. Az alapverseny után kiderült, hogy a Mészáros Eszter (633,9 kör), Dénes Eszter (626,1 kör), Bajos Gitta (628,9 kör) alkotta magyar csapat 1888,9 körrel zárta a versenyt, ami – Norvégia mögött – az Európa-bajnoki ezüstérmet eredményezte a 19 triót felvonultató mezőnyben. A ranglistapontokért célzó másik gödöllői hölgy, Lovász Dorina 625,1 körig jutott, és az 52. pozíciót szerezte meg. És akkor a sok mindent eldöntő döntő! A top nyolc közé három olyan sportlövő (a norvég Jeanette Hegg Duestad, a lengyel Julia Ewa Piotrowska, a svájci Audrey Gogniat) került, akinek már van olimpiai kvótája. Öten – Mészáros Eszter, a szerb Teodora Vukojevic, a francia Oceanne Müller, a német Anna Janssen és az osztrák Marlene Pribitzer – olyan helyezésre törekedtek, ami párizsi indulást ér. Az első két kieső az osztrák és a szerb lány volt, így Eszternek már „csak” francia riválisát kellett volna megelőznie az olimpiai kvótáért. Ez azonban nem sikerült, Szucsák Mátyás tanítványa 166,5 körrel a 6. helyen fejezte be a döntőt. A győzelmet a német Anna Janssen szerezte meg, aki ezzel olimpiai részvételhez jutott, miként a 4. helyezett francia Oceanne Müller is.
Csüggedni nincs sok ideje Mészáros Eszternek, hiszen április 11-20. között a brazil nagyváros, Rio de Janeiro lesz a házigazdája a két olimpiai kvótával kecsegtető világkvalifikációs versenynek, illetve a világranglistáról is szerezhető egy ötkarikás indulási jog.
Egy nappal a légpuskások olimpiai kvótaszerző fellépése után a hármasok tarthattak célra a kontinensbajnoki érmekért. A hölgyek 15 triót számláló mezőnyében ott volt a Mészáros Eszter, Dénes Eszter, Bajos Gitta összeállítású különítmény is, amely az alapversenyben 625,3 körös teljesítménnyel nyolcadikként jutott be a negyeddöntőbe. Itt már lényegesen jobban teljesítettek a magyar lányok, akik 630,4 körös eredménnyel az első helyen lettek elődöntősök. A top négy között azonban hullámvölgybe kerültek Eszterék, így a 4. helyen (626,6 kör) végeztek, ami azt jelentette, hogy a bronzmeccsen a norvégok ellen kellett helytállni. Az éremért lezajlott párharcban a magyar hármas – 2-6-ról felállva – először 9-7-nél vezetett, és 15-9-nél egy pontra került a győzelemtől. A norvégok 15-13-ra feljöttek, Szucsák Mátyás edző időt kért, majd a triók egyaránt 30,7 kört értek el, amivel megosztoztak a pontotokon, így a Mészáros, Dénes, Bajos formáció 16-14 arányú diadalával megkaparintotta a versenyszám bronzérmét.