FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
NB II. C csoport, 8. forduló: VS Dunakeszi – Gödöllői KC 35-35 (18-19)
A csoport 7. helyezettje fogadta a 6. pozícióban tanyázót, ami önmagában izgalmas ütközetet ígért. Pláne úgy, hogy a formációk gödöllői találkozóján egygólos (34-33) hazai siker született. Visszavág a Dunakeszi vagy ponto(ka)t szerez a GKC? Erre is választ kaptunk 60 perc után.
Mindkét csapat számára valóságos hullámvasút volt a találkozó eredményének alakulása. Az első játékrész derekán úgy tűnt, hogy sima gödöllői sikerrel zárul az ütközet, ám később magára talált a dunakeszi alakulat, és az összecsapás hajrájában ők álltak nyerésre. A védések hatékonyságában nem túlságosan acélos gödöllőiek 15 másodperccel a mérkőzés vége előtt támadhattak a győzelemért, ezzel a lehetőséggel azonban nem tudtak élni, így maradt az igazságosnak tekinthető pontosztozkodás.
A Gödöllői KC férficsapata 5 ponttal, 233-253-as gólkülönbséggel a csoport tabellájának 6. helyezettje. Következik: Gödöllői KC – Váci FKA december 7., vasárnap 18 óra, Hajós iskola tornacsarnoka.