Vissza normál nézetbe Nyomtatás
SPORT
Kézilabda: döcögős kezdés után fölényes lett a gödöllői legénység sikere

Bartos Gábor társulata nehezen lendült játékba a sereghajtó miskolciak elleni ütközeten, a Hajós iskola tornacsarnokában

Cselgáncs: hét gödöllői medál Szegedről

A helyi judo klub diákkorú fiatal tehetséget az V. Csaba Béla Emlékversenyen jeleskedtek a Tisza-parti városban

Labdarúgás: emberhátrányban nyert Vácon a gödöllői tizenegy

Sipeki István társulata a második félidőben nyújtott teljesítményének köszönhette a Duna-partiak elleni fontos diadalt

Röplabda NB I. Liga: pontot raboltak a gödöllői lányok a „kis” Vasastól

Némi szerencsével akár szettveszteség nélkül is nyerhetett volna Szalay Attila együttese a Folyondár utcában

Kis túlzással kitehetjük a gödöllői pingpong-csarnokra a megtelt táblátKis túlzással kitehetjük a gödöllői pingpong-csarnokra a megtelt táblát

Interjú Bartha Tiborral, a GSK asztalitenisz szakosztályának vezetőjével, aki úgy gondolja, sikerül túllendülniük a városi támogatás csökkenésén

Röplabda NB I. Liga: drámai, ötszettes csatát nyert Budaörsön a gödöllői hatos

A második és a harmadik szett alapján nem sok esélye látszott a Szalay-csapat győzelmének a Pest vármegyei rivális otthonában

Sportlövészet: Mészáros Eszter megvédte juniorbajnoki címét

A MATE-Gödöllői EAC légpuskásai összesen hét érmet (egy arany és hat ezüst) szereztek a három korosztály számára kiírt országos bajnokságon

Labdarúgás: az újonc vetett véget a gödöllőiek veretlenségi sorozatának

Városunk tizenegye utoljára március 18-án kapott ki bajnoki mérkőzésen, akkor is hazai környezetben…

Akrobatikus torna: dicsérhető a gödöllői vegyes páros helyállása az Európa-bajnokságon

Október közepén Várnában rendezték meg a korcsoportos kontinensviadalt, amint Kőhler Csaba és Misnyovszki Mirtill képviselte városunkat

Kézilabda: bosszantó gödöllői vereség FüzesabonybanKézilabda: bosszantó gödöllői vereség Füzesabonyban

Drámai végjátékban, az utolsó másodpercben bukott pontot Bartos Gábor együttese, amely a félidőben még három góllal vezetett

Labdarúgás: laza „hetessel” küldte padlóra a sereghajtót a gödöllői tizenegy

Egyoldalú meccset játszott Felsőpakonyban a hétközi edzőcserén átesett helyi tizenegy, amely őrzi első helyét a tabellán

Röplabda NB I. Liga: igazolva a papírformát, simán nyertek a gödöllői lányok a Kispest ellen

A szülinapos Szalay Attila együttese mindössze 46 pontot engedélyezett ellenfelének a három szett folyamán

Vízilabda: nem találnak fogást a riválisok a gödöllői OB 2-es csapaton

Petlyánszki Péter együttese újabb két meccset nyert fölényesen a pontvadászat B jelű csoportjában, és vezeti a tabellát

Atlétika mezeifutó liga: gödöllői bronzérem a békéscsabai terepen

Gadanecz György tanítványa, Lesták Ármin a versenysorozat 1. fordulójában ért el dobogós helyezést a 7,5 kilométeres távon

Új kezekbe került a gödöllői focicsapat vezetőedzői teendőinek ellátásaÚj kezekbe került a gödöllői focicsapat vezetőedzői teendőinek ellátása

A helyi tizeneggyel veretlen Molnár Zoltánt a korábbi élvonalbeli játékos, Sipeki István váltja a Táncsics Mihály úti kispadon

Sikeres gödöllői szereplés a X. EAGLES CUP nemzetközi ITF Taekwon-do versenyen

Városunk küzdősport-versenyzői mindent egybevetve 4 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek a monori viadalon

Atlétika utánpótlás ügyességi csb: négy számban nyertek aranyérmet a gödöllői fiatalok

A serdülőkorú fiú dobóatléták dupláztak: diszkoszvetésben és gerelyhajításban egyaránt aranyérmet akasztottak a nyakukba

Kézilabda: kétgólos gödöllői diadal a váciak ellen

Bartos Gábor együttese gyakorlatilag már az első félidőben bebiztosította sikerét a küzdelmes és izgalmas összecsapáson

Labdarúgás: először bukott pontot hazai pályán ebben a bajnoki idényben a gödöllői tizenegy

Többet birtokolta a labdát és uralta is a játékot Molnár Zoltán együttese a Nagykáta elleni ütközeten, mégsem jött össze a remélt győzelem

Sportlövészet: ifjúsági Európa-bajnoki címet nyert a gödöllői Ferik Csilla!

A MATE-GEAC légpuskás versenyzője és három csapattársa a döntőben 83-69 arányban nyert a norvégok ellen a tallinni kontinensviadalon

Röplabda NB I. Liga: egy szettre volt jó a gödöllői hatos a Veszprém elleni idénynyitónRöplabda NB I. Liga: egy szettre volt jó a gödöllői hatos a Veszprém elleni idénynyitón

Szalay Attila együttese hibázgatott, nehezen találta meg a ritmust, így az első két játszmát elveszítette, majd szépített

Atlétika többpróba ob: egyéni csúcsot értek el a gödöllői lányok az újoncok versenyében

Hollókői Szófia a 10. helyen végzett, míg Tokai Kitti a 30. pozíciót szerezte meg a kecskeméti viadalon, az U14 B kategóriában

Cselgáncs: Hevesi Csoma országos bajnoki címet szerzett a Gödöllői Judo Klubnak!

Szeptember utolsó és október első napján Pakson jeleskedtek a helyi egyesület tehetségei, akik számos érmet nyertek

Labdarúgás: kinyitotta a gólzsákot Bugyiban a gödöllői legénység

Molnár Zoltán együttese tetszetős, magabiztos játékkal fektette két vállra a házgazdákat, és továbbra is veretlen az idényben

Strandröplabda European Team Cup: gödöllői lányok bronzérme Pozsonyban

A GRC játékosaiból álló magyar egység az elődöntőben elszenvedett vereség után javított a harmadik helyért zajló párharcban

Tájékozódási futás: Kiss Kamilla országos bajnoki címet szerzett az U20-as korosztályban

Pécs volt a házigazdája a rövidtávú megmérettetésnek szeptember közepén. Jól szerepeltek a Gödöllői Kirchhofer SE versenyzői

Surányi Balázs, a gödöllői motoros-tehetség jó úton halad álma, a világbajnoki cím feléSurányi Balázs, a gödöllői motoros-tehetség jó úton halad álma, a világbajnoki cím felé

Az alig 18 éves versenyző ebben az évben megnyerte a cseh és az osztrák Supermoto juniorbajnokságot, és indult a világbajnokságon is

Sportlövészet: pazarul céloztak a gödöllőiek az 50 méteres légpuska-számokban

A MATE-GEAC versenyzői 5 aranyérmet nyertek az országos bajnokságon. A juniorkorú Ferik Csillát két vetélkedésben sem tudták legyőzni

Kézilabda: a kevés gödöllői gól is hozzájárult a salgótarjáni fiaskóhoz

Bartos Gábor társulata a tavaly még NB I/B-s Nógrád vármegyei rivális otthonában szenvedett viszonylag sima vereséget

Gödöllői atléták is hozzájárultak az U16-os nemzeti csapat sikeréhez

Az egyetemi szakosztályból Vancsó Enikő, Ábrahám Zita, Lőkös Laura, Krakóczki Bence és Ferencz Ágoston álltak rajthoz a nemzetközi viadalon


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online