Mogyoródi kitüntetettekkel bővült a Gödöllői Régió Turizmusáért díjasok köre Ebben az évben a közeli településen működő Csíkvölgyi Pipa Csárdában zajlott le a GKRTE közgyűlése
| Léda tölti meg élettel a gödöllői kastély színházát Humort sem nélkülöző, megrendítő szerelmi történetet alkotott Pozsgai Zsolt a 100 évvel ezelőtt elhunyt Ady Endre emlékére
|
Piac épül Szada Gödöllő felőli szélén, a Napóránál Várhatóan 2020 második félévétől működhet a 214 millió forintból megvalósuló kereskedelmi létesítmény a szomszédos nagyközségben
| Máriabesnyőről indul a Mária Maraton kerékpáros zarándoklat A résztvevők Csíksomlyóig mintegy 750 kilométert tekernek, és részt vehetnek Ferenc pápa látogatásán
|
Gödöllő környéki helyszínek az 50 év, 50 célpont játékban A különleges vetélkedést a Pilisi Parkerdő Zrt. illetékesei hirdették meg: szelfizni kell a megadott nevezetességeknél
| Biztos furcsán hangzik, de imádom! Huszonöt éve működik sikeresen a gödöllői székhelyű TexPro Bt., sok helyi vállalkozás könyvelőirodája
|
Gödöllői kötődésű elnöke lett a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének Éder Tamás harminc évvel ezelőtt a helyi egyetemen kezdte szakmai pályafutását. Cél a fogyasztókkal folytatott párbeszédet erősítése
| Fiatal tudósjelöltek vetélkedése Gödöllőn Három napig a Szent István Egyetem a házigazdája a XXXIV. OTDK Társadalomtudományi Szekciója programsorozatának
|
Álláslehetőségek a SZIE Sport Kft-nél Gondnokot és recepciós munkatársat keres a gödöllői egyetem területén működő gazdasági társaság vezetése
| Ócsára szervez kirándulást a Gödöllő Környéki Turisztikai Egyesület A tagok és a szakmai partnerek május 15-ig jelentkezhetnek a számos programot tartalmazó kiruccanásra
|
Minden, amit érdemes tudni a Filterről A regisztráció feltétele annak, hogy akár a gödöllői olvasók, véleményformálók is szerkesztővé váljanak
| Desigual - a színes és patchwork stílust képviseli A fiatal korosztályt célozza meg a 35 évvel ezelőtt a spanyolországi Ibizán alapított márka, ami más mint a többi
|
Hogyan fejleszthetjük a gyermek érzelmi intelligenciáját? A félelem, a harag, a szomorúság olyan érzések, amikkel nap mint nap találkoznak gödöllői szülők is
| Rendelj tokot LG telefonra! Gödöllői szülőknek is dilemma, hogy meglepnék a gyermeküket gyereknapra, de nem tudják, mivel. Segítünk
|
Sikerrel zárult a gödöllői energiatakarékos életmód kísérlet Április első szombatján a Művészetek Háza épületében ismertették az ENERGISE projekt legfontosabb eredményességi adatait
| A gödöllői könyvtár és a múzeum beszédes számadatai Elkészültek a tavalyi év szakmai beszámolói és a 2019-es esztendő terveiről is döntöttek a városatyák
|
Bolhapiaccal is pezsdítik az életet a gödöllői kastélyban Ujváry Tamás fontosnak tartja, hogy a kamaszok is minél többen látogassák a település ékességét
| Április első vasárnapján áthalad Gödöllőn a tavaszi emlékhadjárat főserege Először a kastélyban lesznek láthatók a hagyományőrzők, akik felkeresik az 1849-es emlékművet és a Pozsonyi-csata emlékoszlopát
|
Mintákat várnak az egyházi- és világi borok idei versenyére Április 18-ig jelentkezhetnek a termelők és a pincészetek a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület rendezvényére
| NATO-kiállítás nyílt a Szent István Egyetemen Az elmúlt 20 esztendő főbb történéseit bemutató tárlat a gödöllői felsőoktatási intézmény aulájában tekinthető meg
|
Hogyan igazodjunk el a sok nevelési tanács között? A Játéksziget fontosnak tartja, hogy segítse a gödöllői szülőket is abban, hogy megtalálják gyermekük számára a legjobb fejlesztő játékokat
| Mi kell ahhoz, hogy a gépjármű flotta tulajdonosa elégedett legyen? A profit növelése, illetve a kockázat csökkentése egész biztosan kiemelt fontosságú a gödöllői vállalkozások számára is
|
A mindennapokra kell egy fülhallgató Akár zenehallgatáshoz, akár sportoláshoz
| Egyszerű, a gyerekek imádják, ezért a gyurma az egyik legjobb játék A gödöllői olvasók is megismerhetik, hogy a rugalmas anyag miként fejleszti a szem-kéz koordinációt, a tapintást és az izmokat
|
Nyomáscsökkentő használata a locsoló és csepegtető rendszerekhez A gödöllői kertes házaknál is érdemes lesz megfontolnia, hogy az automata öntözővel milyen módon locsoljon
| Nem ördögtől való gondolat – Tárgyfotózáshoz praktikus lehet a vakukábel
|
Fényképnyomtatás felsőfokon Tízezer forint felett ingyenes a szállítás bárhová az országban, így Gödöllőre is
| Hogyan számoljuk ki legegyszerűbben az évi szabadságunkat?
|
Csalókra hívja fel a figyelmet az adóhivatal Gödöllői ügyfelek is érintettek lehetnek az adathalászok által okozott bonyodalmakban, ha nem kellően körültekintőek
| Június első vasárnapjáig pillanthatunk be a gödöllői kastély titkos életébe Március második hétvégéjén ingyenesen tekinthető meg az időszaki kiállítás, aminek kapcsán Örkény-novellákat is megidéznek
|
|