Vissza normál nézetbe Nyomtatás
KITEKINTŐ
Dráma- és színjáték stúdió indul a Tessedik Galériában

A januárban kezdődő, probléma- és feszültségoldó gödöllői foglalkozásoknak nem célja, hanem eszköze a színház

Nagy siker volt a Kipp-Coop Mikulás főtéri látogatása

Húsz kilogramm szaloncukrot osztott szét a Nagyszakállú a gyerekek között, akik azt kérték, jöjjön el jövőre is

Ünnepi készülődés adománygyűjtéssel a KarácsonyházbanÜnnepi készülődés adománygyűjtéssel a Karácsonyházban

Sok érdekességgel várják a gyermekeket és szüleiket a gödöllői kastély pálmaházának december 8-i Mikulás-napjára

Szénszünet a gödöllői egyetemen

A halaszthatatlan vizsgákat a kollégiumban tudhatják le a hallgatók. Több millió forintot spórolhatnak meg két hét alatt

Bertha Szilvia lesz a Jobbik jelöltje a gödöllői körzetben

Kampányában a munkahelyek és a közbiztonság hiányának felszámolását segítő megoldási javaslatokra helyezi a hangsúlyt

Ingatlanfejlesztési nívódíjban részesült a Gödöllői Királyi KastélyIngatlanfejlesztési nívódíjban részesült a Gödöllői Királyi Kastély

Közel húsz év után ismerte el a FIABCI Magyar Tagozata a helyi műemlék-együttes 1994-ben indult rekonstrukciós folyamatát

Osztoztak a tanodák a laboratóriumi felszerelésen

Jó hangulatban totóztak a helyi középiskolások a Gödöllői Járási Hivatal nyílt napján megrendezett vetélkedőn

Beadható a komplex fejlesztési pályázat

Gödöllői vállalkozók is aspirálhatnak a minimum 15 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra

Erzsébetre emlékezve verseltek a gödöllői kastély barokk színházában

Idén Kiss-Simon Judit könyvtárost és a Lázár Lovasparkot jutalmazta Pécsi Ildikó az általa alapított Arany Medál-díjjal

Karácsonyi nyereményjáték a gödöllői könyvtárban

Kedvenc téli olvasmányról várnak kreatív képeket, a legjobb hármat Dan Brown könyvével jutalmazzák

Hánykulcsos lenne a jó adó?Hánykulcsos lenne a jó adó?

Az Együtt-PM-es Szelényi Zsuzsanna a mostani rendszer eltörlése mellett érvelt a gödöllői piacnál. Kiszámolták, mennyivel keres többet Vécsey László havonta

Hatalommal való visszaélés kontra nemzeti érzelem

Vécsey László tisztes távolságból nézte végig a gödöllői DK-sok tiltakozását a szadai CBA-áruháznál

Szadán is tiltakoznak a CBA-tulajdonosok akciója ellen

A Demokratikus Koalíció gödöllői központú választókerületének aktivistái szerda délelőtt vonulnak az üzlet elé

Aláírásgyűjtés az egykulcsos adó ellen a gödöllői piacnál

November 20-án, szerdán 10 és 12 óra között Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke is ott lesz az aktivisták között

Számítanak a szorgos állatokraSzámítanak a szorgos állatokra

A gödöllői világtalálkozón elhangzott: évi 1,4 milliárd forintos támogatást szánnak a magyar méhész-ágazatnak az új ciklusban

Villanásnyi viszonyítás: Grassalkovich szobra

Varga Kálmán szerint a nívós gödöllői alkotás hatását rontja a környezete, az ülőkefélék és háncsos tálcák értelmetlen, unpraktikus kavalkádja

Jelölést kapott a Halhatatlanok Társulatába Popova Aleszja

A kijevi születésű prímabalerina korábban a Gödöllőn működött Magyar Balettszínház művészeti vezetője volt

Gödöllőn kampányol Gyurcsány FerencGödöllőn kampányol Gyurcsány Ferenc

Az ex-miniszterelnök kitelepül a belvárosban, felkeresi a piaci rétesházat és fórumot tart a szálloda nagytermében

Megmentett szecessziós műkincsek

December 22-ig válogatást láthatunk a művészeti korszak gödöllői múzeum által restauráltatott alkotásaiból

Gödöllőn is költhetnek a Tanyaprogram-pénzből

Közel 10 millió forintot nyert el a Szent István Egyetem, az összeget megyei felmérésekre kell fordítani

Életműdíjjal jutalmazták Szlávik Jánosnét

A Könyvtárostanárok Egyesülete ismerte el a Gödöllő kulturális életének alakításáért aktívan ténykedő helytörténészt

Önkéntes tartalékosnak állhatnak a gödöllői egyetem hallgatóiÖnkéntes tartalékosnak állhatnak a gödöllői egyetem hallgatói

Együttműködési megállapodást írt alá a SZIE rektora a Magyar Honvédség hadkiegészítő parancsnokával

Fél évig elég a felét kifizetni

Hat hónapig a legtöbb lakossági csomagját 50 % kedvezménnyel kínálja a Gödöllőn is szolgáltató Invitel

Közös nyilatkozatot tettek a visegrádi négyek a gödöllői kastélyban

A csoporthoz tartozó országok külügyminiszterei hangsúlyozták az Európai Unió bővítése melletti elkötelezettségüket

A leggyorsabb gágogó kapja a baloldal miniszterelnök-jelöltje címet

Márton napi libagalopp helyszíne lesz a kerepesi Templom utca november 10-én

Helyi járatok: újra nekiveselkedett a városvezetés

Pályázatot írtak ki a menterend szerinti gödöllői autóbusz közlekedés, mint közszolgáltatás ellátására

Rendhagyó díjátadóval zárult a gödöllői Körösfői-emléknap

A neves művész születésének 150. évfordulóján Őriné Nagy Cecília és Katona Szabó Erzsébet vették át az alapítvány elismerését

Újra Családbarát munkahely a Gödöllő COOP Zrt.Újra Családbarát munkahely a Gödöllő COOP Zrt.

Felelős közösségi és jóléti intézkedésekkel teszik eredményessé a munka és a magánélet egyensúlyát

Fantáziadús modellek a történelmi falak között

Mozdonyok, mentők, tűzoltók, vonatok, baleset, kastély, állomásépületek és még a gödöllői Királyi váró kicsinyített másolata is fellelhető a lovardában

Múzeumok Őszi Fesztiválja a Gödöllői Királyi KastélybanMúzeumok Őszi Fesztiválja a Gödöllői Királyi Kastélyban

Október utolsó vasárnapján különleges programokat kínálnak a történelmi falak rejtelmeit felfedezni vágyóknak


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online