Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egyházi- és világi borok versenyére csábít a GKRTE

2014-03-14 10:33:59

Ebben az esztendőben immár kilencedik alkalommal hirdeti meg az Egyházi- és Világi Borok Versenyét a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE). A 2006-ban hagyományteremtő szándékkal Gödöllőn útjára indított kezdeményezésnek egy évvel később Fót, majd 2008-ban Pécel, 2009-ben Mogyoród, 2010-ben Nagytarcsa, 2011-ben Tóalmás, két évvel ezelőtt Veresegyház, míg tavaly Nyársapát adott otthont.

Idén, május 8-án, csütörtökön Dány lesz a házigazda települése az évről évre nagyobb népszerűségnek örvendő eseménynek, amire elsősorban olyan borászok, borászatok, vagy bortermelők jelentkezését várják, akik hagyományaikban követik az egyházi liturgiához használatos borok készítését, illetőleg pincészetük és/vagy boraik elnevezésében egyházi személyiségek, szentek nevét viselik. A bor és az egyház kapcsolata természetesen nem kizáró ok, hogy valaki részt vegyen a versengésben, ezáltal azok is nevezhetnek, akik úgy gondolják, boraik minősége kiállja a megmérettetést.

A versenyre fehér-, rosé- és vörösborokkal lehet nevezni, legkésőbb április 25-ig (péntek). Nevezési díj mintánként 2 ezer forint.
A benevezett borokról szakmai zsűri mond bírálatot. A legjobbnak értékelt 3 borminta elnyeri a BASF-CHAMPION címet. Az eredményhirdetést augusztus 30-án, szombaton, a Kenyér- a Kultúra- és a Bor Ünnepe programsorozat részeként rendezik meg Dányban. A GKRTE által meghirdetett borversenyre történő nevezésről további részletek itt érhetők el.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online