Másfél évtizede házasodott? Ingyen járhatja be a gödöllői kastélyt!Ibolya nappal és húsvéti kavalkáddal nyitják a családi rendezvényék szezonját a történelmi falak között, ahol másodszor találkoznak az ország plüssegerei
| Roma hagyományokra épülő gödöllői tehetségkutató verseny Három műfajban és két korcsoportban április 20-ig várják a jelentkezőket a Művészetek Háza GIKSZER-projektjének szervezői
|
Rákapcsolnak a természeti celeb népszerűsítésére Virágba borult a gödöllői egyetem botanikus kertjében található, európai második díjas óriás vadkörtefa. Szelfiversenyt hirdetnek
| Nagytakarítottak a gödöllői civilek A Szabadság úti közösségi ház kertjét rakták rendbe. A munka közben egy fél pár 47-es lábbeli is előkerült
|
Csata lesz április 6-án A választás utáni napon érkezik Gödöllőre a Tavaszi Emlékhadjárat főserege, amely a kastélyban és a Dózsa György úti temetőben teszi tiszteletét
| Ez nem szappanopera, ez az országLengyel Szilvia vendége volt Nagy Bandó András, aki az LMP mellé állt, és gondolkodó voksolásra hívja a választókat
|
Két héttel meghosszabbította az Invitel az InnoMax pályázat nevezési határidejét Erős Antónia és Bojár Gábor is tagja lesz a zsűrinek, amely több millió forintot oszt szét a leginnovatívabb szervezetek és magánszemélyek között
| Süssük ki, főzzük ki! Rendhagyó könyvvel fűszerezi a választási kampányt az LMP-s Lengyel Szilvia, akinek Nagy Bandó András lesz a vendége Gödöllőn
|
Kis lépés Önnek, nagy lépés a karrierjének!Április 2-án közel 200 álláslehetőség és több mint 40 kiállító várja az érdeklődőket Gödöllőn, a Szent István Egyetem Állásbörzéjén
| Koncert Zentán, a jótékonyság jegyében Húsvéti ajándékot vitt és adott át hátrányos helyzetű délvidéki kisiskolásoknak a Gödöllői Testvérvárosi Egyesület küldöttsége
|
Adj király katonát! Múzeumpedagógiai foglalkozások is kapcsolódnak a Gödöllői Városi Múzeum új, időszaki, első világháborús kiállításához
| Újabb boltját csinosította ki a Gödöllő COOP Zrt. Március közepén adták az a vásárlóknak a csömöriek körében „Szövi”-ként vagy „Hangya”-ként is emlegetett üzletet
|
Pizsamában nyújtózó kisfiú szobra díszítheti a gödöllői főteretErős Apolka pályaműve nyerte el a döntéshozók tetszését. Ötmilliós pályázati pénzt remél a városvezetés
| Gödöllői irodalmi díj 2014: összebúvó félelem órái Április 30-ig vers és próza kategóriában várnak korábban még nem publikált műveket. A pályázat összdíjazása 200 ezer forint
|
Mire készül a Jobbik? Vona Gábor Gödöllőn sem rejtett véka alá, mindent megtesznek a választási győzelemért. Orbánt gyávának nevezte, ha nem megy vele vitázni
| Egyházi- és világi borok versenyére csábít a GKRTE Április 25-ig jelentkezhetnek a termelők és a pincészetek, az eredményhirdetés augusztus végén, Dányban lesz
|
Norvég pályázati pénzt remélnek a Testőrlaktanya helyreállításáraEbben az évben 7 millió forintot áldoz a városvezetés az aládúcolt épület tervezői és kutatási költségeire
| Spéci gödöllői gokarttal lepnék meg a világot Igazi versenyzők a Szent István Egyetem mérnöktanonc-csapatának tagjai, akik töretlen önbizalommal készülnek a Hungaroringre
|
Vissza kell venni a „korrupciós módon és a politikai kapcsolatok” alapján kiadott földeket A gödöllői központú választókerületben induló Lengyel Szilvia sajtótájékoztatón ismertette az LMP vidékpolitikai programját
| Lószobor maradványokra bukkantak a kastélykertben Hét évtized elteltével kerültek elő a Grassalkovich I. Antal kedvenc paripáját, Schimmelt ágaskodva ábrázoló márvány alkotás darabjai
|
Érdi Tamás jótékonysági koncertje a gödöllői kastélyban Az est bevételét az állami gondozott gyermekek tehetségfejlesztésének támogatására fordítják a szervezők
| Gödöllői és környékbeli attrakciók az Utazás 2014 kiállításonPasimegőrző és hölgysarok is működik majd budapesti vásárváros területén február 27-e és március 2-a között lezajló eseményen
|
Bertha Szilvia helyi ügyekre is kiterjesztené az elszámoltatást Megélhetési problémákról, elvándorlásról és félrecsúszott közmunka-programról beszélt Morvai Krisztina a Jobbik gödöllői kampánynyitója előtt
| Fejéregyházi László emlékkiállítása a Tessedik Galériában Kilenc évtizede települt Gödöllőre a gödöllői premontrei főgimnázium egykori rajztanára
|
Így biztosítaná a megélhetést a Jobbik A turizmus fejlesztését és a kisvállalkozások helyzetbe hozását emelte ki gödöllői sajtótájékoztatóján Bertha Szilvia
| Elindult a kampány! Ajánlásunkkal több jelöltnek is esélyt adhatunkFebruár 17-től a gödöllői központú körzet egyéni mandátumáért harcba szállók is gyűjtik az aláírásokat
|
Buda László a 4K színeiben indul a gödöllői választókerületben Koptatta a Török Ignác Gimnázium padjait, járt a helyi egyetemre, elnökölt a röplabdásoknál
| Sándor Istvánt indítja a KTI a gödöllői választókörzetben A 27 éves jelölt szerint a Szili Katalin fémjelzete politikai szervezet programja alkalmas a hely- és környékbeliek érdekeinek képviseletére
|
Felismeri, hol van?Izgalmas játékra hív a gödöllői Civil Közösségi Ház, ahol február végéig látható a Duflex Fotográfiai Stúdió szecessziós kiállítása
| Nőtt a vonzereje az agráriumnak a fiatalok körében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egy újszerű baromfitartási technológiát is megtekintett gödöllői látogatása során
|
|