Hánykulcsos lenne a jó adó?Az Együtt-PM-es Szelényi Zsuzsanna a mostani rendszer eltörlése mellett érvelt a gödöllői piacnál. Kiszámolták, mennyivel keres többet Vécsey László havonta
| Hatalommal való visszaélés kontra nemzeti érzelem Vécsey László tisztes távolságból nézte végig a gödöllői DK-sok tiltakozását a szadai CBA-áruháznál
|
Szadán is tiltakoznak a CBA-tulajdonosok akciója ellen A Demokratikus Koalíció gödöllői központú választókerületének aktivistái szerda délelőtt vonulnak az üzlet elé
| Aláírásgyűjtés az egykulcsos adó ellen a gödöllői piacnál November 20-án, szerdán 10 és 12 óra között Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke is ott lesz az aktivisták között
|
Számítanak a szorgos állatokraA gödöllői világtalálkozón elhangzott: évi 1,4 milliárd forintos támogatást szánnak a magyar méhész-ágazatnak az új ciklusban
| Villanásnyi viszonyítás: Grassalkovich szobra Varga Kálmán szerint a nívós gödöllői alkotás hatását rontja a környezete, az ülőkefélék és háncsos tálcák értelmetlen, unpraktikus kavalkádja
|
Jelölést kapott a Halhatatlanok Társulatába Popova Aleszja A kijevi születésű prímabalerina korábban a Gödöllőn működött Magyar Balettszínház művészeti vezetője volt
| Gödöllőn kampányol Gyurcsány FerencAz ex-miniszterelnök kitelepül a belvárosban, felkeresi a piaci rétesházat és fórumot tart a szálloda nagytermében
|
Megmentett szecessziós műkincsek December 22-ig válogatást láthatunk a művészeti korszak gödöllői múzeum által restauráltatott alkotásaiból
| Gödöllőn is költhetnek a Tanyaprogram-pénzből Közel 10 millió forintot nyert el a Szent István Egyetem, az összeget megyei felmérésekre kell fordítani
|
Életműdíjjal jutalmazták Szlávik Jánosnét A Könyvtárostanárok Egyesülete ismerte el a Gödöllő kulturális életének alakításáért aktívan ténykedő helytörténészt
| Önkéntes tartalékosnak állhatnak a gödöllői egyetem hallgatóiEgyüttműködési megállapodást írt alá a SZIE rektora a Magyar Honvédség hadkiegészítő parancsnokával
|
Fél évig elég a felét kifizetni Hat hónapig a legtöbb lakossági csomagját 50 % kedvezménnyel kínálja a Gödöllőn is szolgáltató Invitel
| Közös nyilatkozatot tettek a visegrádi négyek a gödöllői kastélyban A csoporthoz tartozó országok külügyminiszterei hangsúlyozták az Európai Unió bővítése melletti elkötelezettségüket
|
A leggyorsabb gágogó kapja a baloldal miniszterelnök-jelöltje címet Márton napi libagalopp helyszíne lesz a kerepesi Templom utca november 10-én
| Helyi járatok: újra nekiveselkedett a városvezetés Pályázatot írtak ki a menterend szerinti gödöllői autóbusz közlekedés, mint közszolgáltatás ellátására
|
Rendhagyó díjátadóval zárult a gödöllői Körösfői-emléknap A neves művész születésének 150. évfordulóján Őriné Nagy Cecília és Katona Szabó Erzsébet vették át az alapítvány elismerését
| Újra Családbarát munkahely a Gödöllő COOP Zrt.Felelős közösségi és jóléti intézkedésekkel teszik eredményessé a munka és a magánélet egyensúlyát
|
Fantáziadús modellek a történelmi falak között Mozdonyok, mentők, tűzoltók, vonatok, baleset, kastély, állomásépületek és még a gödöllői Királyi váró kicsinyített másolata is fellelhető a lovardában
| Múzeumok Őszi Fesztiválja a Gödöllői Királyi KastélybanOktóber utolsó vasárnapján különleges programokat kínálnak a történelmi falak rejtelmeit felfedezni vágyóknak
|
Megszépült a Don Bosco óvoda Mogyoródon Az uniós direktívákhoz igazodó fejlesztés a Kapsch infokommunikációs társaság anyagi támogatásával valósult meg
| Ilyenek a vonatok minivilágának csodáiOktóber végén a kastély lovardájában rendezik meg a II. Gödöllői Vasútmodell-kiállítást
|
Alkalmi bélyegzés a városi múzeumban Egyedi pecsétlenyomatot lehet szerezni október 29-én, Körösfői-Kriesch Aladár 150. születésnapján
| Csoportos kiállítás nyílik a 15 éves GIM-Házban Négy hónapon át lesz megtekinthető a döntően gödöllői képző- és iparművészek munkáiból összeállított tárlat
|
Ünnepszámba menő koncertek a Liszt Fesztiválon A világhírű zongoraművész, Bogányi Gergely személyesen ajánlja a Gödöllői Királyi Kastélyban 12. alkalommal megrendezendő komolyzenei csemegét
| Penz András a DK jelöltje a gödöllői választókörzetben A 63 éves, Kistarcsán élő közgazdász az utolsó pillanatig bízik a demokratikus ellenzék szélesebb összefogásában
|
Felavatták Huszárik Zoltán szobrát Domonyban 32 éve hunyt el a kortárs hazai filmművészet kiemelkedő alakja, aki névadója lett szülőfaluja művelődési házának
| Városi hajsza indul GödöllőnOktóber 15-én a fogók bárhol ott lehetnek, és ha elkapnak, számodra a játék véget ér
|
Teljesült a cél: 3.969 kilométer tekerés 27 nap alatt! Hazatért az olaszországi körútról a két gödöllői amatőrbringás, Almási Attila és Végh Tibor. Napi 147 kilométeres átlagot pedáloztak
| Mesés, nagy gondolatok szállnak… Október 25-ig lehet jelentkezni az Erzsébet királyné emlékére meghirdetett vers- és prózamondó versenyre
|
|