Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Felülmúlhatatlannak bizonyult a Kunsági kukták menüsora

2014-12-11 14:30:28

Legalább két szempontból idén rendhagyó volt a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) óév-búcsúztató rendezvénye. Egyrészt a fővárosi helyszín szolgált nóvummal, másrészt pedig az, hogy több mint fél évtized után tagdíjemelést fogadott el a szervezet közgyűlése.

Kezdjük az utóbbival. December 10-én a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi-, Vendéglátó-ipari- és Idegenforgalmi Karának Alkotmány utcai oktató kabinetjében lezajlott közgyűlésen a GKRTE tagsága jóváhagyta, hogy 2015 januárjától a diákoknak és a nyugdíjasoknak 5.400 forintot kell fizetniük, míg a magánszemélyektől 20 ezer forintot kérnek el egy évre. Az agro-turisztikai kategóriába sorolt tagokat 24 ezer forintos díjfizetési kötelezettség terheli, a vállalkozók, illetve egyéb szervezetek és intézmények pedig 62 ezer forintos, ez irányú kiadással számolhatnak jövőre. A legnagyobb összegű tagdíjjal, éves szinten 70 ezer forinttal, az idegenforgalomhoz közel állónak tekintett vállalkozásoknak kell hozzájárulniuk a GKRTE költségvetési bevételéhez. Az egyesülethez csatlakozott önkormányzatok tagdíja – a települések kategória-besorolásától függően – lakosonként 58, 60 és 62 forintos fizetési kötelezettséggel lesz egyenértékű a következő évtől. A legmagasabb összeg az egyesület vonzáskörzetébe tartozó városokra vonatkozik.

A közgyűlés és a szakmai konferencia mellett ezúttal is – sorrendben tizenharmadszor –megrendezték a hagyományőrző gasztronómiai versenyt, ami 2010 óta dr. Ketter László nevét viseli. Ezúttal három kategóriában (hagyományőrzők, szakemberek, főiskolai hallgatók) 17 formáció mérte össze a tudását. A résztvevőknek tájjellegű ételsorok finom és szakszerű elkészítésével kellett meggyőzni a Benke László olimpiai bajnok mesterszakács vezetésével véleményt formáló zsűrit.

A szakemberek kategóriában a nyírbátori Magyar Népi Ízőrző Lovagrend Egyesület ért el első helyezést, míg a hagyományőrzők között a Nyugállományú Honvédők Nagytarcsai Egyesülete bizonyult a legjobbnak. Szintén hagyományőrző együttes, az isaszegi Dózsa György Művelődési Otthon csapata kapta a közönségdíjat, a főiskolai hallgatók kategóriájában elindult csapatok közül a Kunsági kukták győzött, amely egyben elnyerte a Benke László által felajánlott Első Magyar Fehérasztal Lovagrend vándorserleget is.


A fődíjat a képen látható győztesek libaragu leves, aszalt paradicsommal és rókagombával töltött mangalica szűzpecsenye, borjúborda tanya módra köleskrokettel, zöldségchips-szel, baconos zöldbabbal, kakukkfüves snidlingmártással, valamint kecskeméti lángoló palacsinta menüjükkel érdemelték ki.

Ezen kívül számos, különböző vállalkozások által felajánlott nyeremény is gazdára talált. Köztük hírportálunk, a Gödöllői Hírek online hirdetési kuponja, amivel a gödöllői Szélkakas vendéglő káposztás-kolbászos bableves, Csáky rostélyos vajas galuskával, vargabéles összetételű menüsorát jutalmaztuk.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online