Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ki kell vágni a gödöllői kastély vadgesztenye-fasorát

2014-11-17 14:30:28

Gönczi Tibor, a Gödöllői Királyi Kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója november 17-én az alábbi közleményben adott tájékoztatást a kastély parkjában található fasorral kapcsolatban:

A kastély parkjának felújítása során, 2009 őszén beültetésre került 98 darab piros virágú gesztenye (képen balra), mely a konyhaszárny falánál fasort alkot az eredeti Erzsébet gesztenye-fasor helyén.
2012-ben azt tapasztaltuk a fasorban, hogy a fák nem megfelelően fejlődnek, bizonyos fák idő előtt kezdik lombjukat hullatni. 2012 őszétől már a Pest Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatóság munkatársaival és további szakemberek bevonásával folytattuk a fák vizsgálatát.
2013 tavaszán a fasorban néhány fa már ki sem hajtott vagy bimbós állapotban elhalt, majd egyes egyedek törzsén megjelent egy barnás folyás. Társaságunk ekkor egy külső független szakértőt  kért fel a tünetek beazonosítása céljából, megerősítésül bakteriológiai laboratóriumi vizsgálatot is elvégeztettünk, mely nyárra kimutatta, hogy a fák nagy részének – csak a vadgesztenyefákat fertőző – baktériumos betegsége van. Az illetékes hatóságokkal több alkalommal egyeztetve az is kiderült, hogy ez a baktérium – úgynevezett – alert betegség, melyet az Európai Unióban felmerülésükkor az egyes országok hatóságainak jelenteni kell, Magyarországról azonban ezt a betegséget még nem jelentették, honi előfordulásáról a hatóság eddig nem tudott.
Valamennyi, az egyeztetésbe bevont szakember egyetértett abban, hogy a baktérium veszélyes, további fertőzést is okozhat – kizárólag gesztenyefákra – így a hatóságok szakemberei kijelölték azt a 22 darab fát, melynek állapota a legkritikusabb és menthetetlen, ezért kivágása mindenképp javasolt. Ezeknek a fáknak a kivágása 2013 novemberében megtörtént.

A szakirodalom és a szakértői állásfoglalások szerint a betegség fiatal egyedeknél nem visszafordítható – nem gyógyítható –, a továbbfertőzés megakadályozásának érdekében az érintettekkel egyeztetett réztartalmú kezelést hajtott végre a Pest Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága. Ezt elvégeztük idén márciusban is.

A park fáinak megmentését célzó egyeztetésbe vezető hazai szakembereket, az illetékes hatóságokat is bevontuk, valamint a park tervezőit és kivitelezőjét is. A kastélyt üzemeltető társaság felügyelő bizottságát, valamint a tulajdonosi képviselőket is tájékoztattuk a helyzetről. A legtöbb szakértő egyetértett abban, hogy a leghatékonyabb megoldás a fasor kivágása és cseréje.
A szakértői egyeztetések során elhangzott javaslatokat figyelembe véve, valamint a tulajdonosok tájékoztatását követően megszületett a döntés, hogy a jelenlegi piros virágú vadgesztenye fasort egy másik fafajjal leváltjuk, melynek során a történeti hűségre tekintettel leszünk.


2014 tavaszán a megmaradt 76 fa mindegyike kihajtott, ezért, úgy döntöttünk, hogy történeti, természetvédelmi szempontokat is szem előtt tartva a fasor megmaradt fáit kezeljük és a vegetációs időszak folyamán fokozottan figyeljük a fák állapotának változásait, úgy, hogy a továbbterjedést is megakadályozzuk.
Ezt követően nyár végén újabb növényvédelmi szemlét tartottunk a NÉBIH elismert szakértőinek bevonásával. Megállapításra került, hogy a lassú pusztulás jelei észlelhetők a fasoron, a betegség továbbra is jelen van a fasorban.
A jelenleg rendelkezésünkre álló információk szerint, sem a kastélypark, sem Gödöllő város környező területein nem jelent meg a betegség, a fertőzés továbbterjedését nem mutatták ki.

A hatóságokkal, hazánk elismert szakértőinek bevonásával együttműködve figyeltünk a gesztenyesor állapotára. A kastélyt üzemeltető Társaság tulajdonosait és Felügyelő Bizottságát tájékoztattuk a helyzetről. Kiemelt szempontként kezeljük a kastély európai uniós projektjének fenntartási kötelezettségét, mely több évre szól.
Fentiekre tekintettel a kastélypark egészségének megőrzése érdekében, valamint a város zöldfelületi egészségének fenntartása érdekében a jelenlegi 76 piros virágú gesztenyefát lecseréljük. A teljes fasort helyreállítva 98 darab király vagy császár hárs (képen jobbra) ültetésére kerül sor ez év novemberének harmadik hetében.

A fasor egyedeinek beszerzése, az Alsótekeresi Faiskolából, hazai körülmények közt előállított és nevelt vírus- és baktériummentes szaporítóanyagból történik. A munkálatok során a fertőzött egyedeket a hatósági javaslatnak megfelelően kezeljük. Az ültető gödrökbe a termőföld cseréjével kerülnek be a fák.
A fák erőteljesen visszametszésre kerülnek, a kedvezőbb eredés elősegítése érdekében. Természetesen tavasszal a szükséges és megfelelő növényvédelmi kezeléseket is meg fogják kapni a hársfák.

Az általunk telepítendő fafaj (hárs) jelenlegi ismereteink szerint ellenálló a gesztenyesorban kimutatott károsítóval szemben, ugyanakkor a hasonló jellegű történeti kertekben fasorként a múltban és napjainkban is gyakran használták, használják allék, fasorok kialakítására, melyek hazánk több kastélyparkjában és települések közterein ma is megtalálhatóak.

Kérem a tisztelt látogatók türelmét és megértését a jelenlegi folyamatok elvégzése során, mely azzal is együtt járhat, hogy a park bizonyos részeit a látogatók elől elzárjuk.
A Gödöllői Királyi Kastély valamennyi munkatársa elkötelezett a környezet és a természeti értékek védelme mellett. A történeti szempontokat maximálisan figyelembe vettük és vesszük, és arra törekszünk, hogy ezt az a kastély parkjának fenntartása és az üzemeltetés során érvényre is juttassuk.
Köszönöm eddigi megértő támogatásukat, melyet a kastély és parkja irányában mutattak.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online