Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Másfél millió jótékony forintot termelt a 2. Erzsébet-bál

2014-12-18 17:37:08

Két év elteltével, november 15-én ismét megrendezték az Erzsébet-bált Gödöllőn, a királyi kastély lovardájában. A társasági esemény ezúttal is karitatív célt szolgált: idén a Magyar Mentőmotor Alapítványnak ajánlották fel a báli bevétel egy, a költségek levonása után fennmaradó részét.

A vendégek asztalára került menüsorban a libamájat, a gyöngytyúkot és a szarvascombot egyaránt felvonultató 2. Erzsébet-bálon – miként két esztendeje – átadták az ezüstből készült Erzsébet-emlékérmet, amit olyan hölgyek érdemelhetnek ki, akik mindennapi tevékenységük során öregbítik Gödöllő hazai és nemzetközi ismertségét, hírnevét. Ezúttal Keményné Koncz Ildikóra, a Raiffeisen Bank ügyvezető igazgatójára és Susanne Feichtinger asszonyra, az ausztriai Laxenburg önkormányzati hivatalának munkatársára esett a választás.

Két esztendővel ezelőtt a koraszülöttek mentésére szakosodott Peter Cerny Alapítvány volt a rendezvény bevételéből támogatott szervezet, amelynek félmilliós dotáció jutott. Idén a Magyar Mentőmotor Alapítvány lett a kiszemelt.
Az esemény honlapján korábban megjelentek alapján 50 ezer forintos kiadással kellett számolnia annak, aki ott akart lenni a meghirdetett ültetési rend szerinti 9 darab 8 fős, illetve a 11 darab 10 fős asztal valamelyikénél. Optimális esetben – a 182 fős vendégkörből kiindulva – 9 millió forint körüli bevételben lehetett reménykedni a második ízben lezajlott gödöllői Erzsébet bálon.

December 18-án, a bevételek és a kiadások elszámolását követően, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) budapesti, Markó utcai székházában. A Magyar Mentőmotor Alapítvány nevében Varsányi Zoltán elnök másfél millió forintos pénzadományt vett át a 2. Erzsébet-bál szervezőinek (Gödöllő Város Önkormányzata, Művészetek Háza Gödöllő, Gödöllői Királyi Kastély) képviselőitől.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online