Új év, új utakHa tavaly nem jutalmaztuk meg magunkat eléggé, akkor idén mindenképpen meg kell ezt tennünk. Gödöllőről is!
| Virtuálisan megtekinthető a gödöllői kastély vadászati kiállítása Az összegyűjtött relikviák által a királyi és főúri időszak és a jelen elevenedik meg a műemlék-együttes Rudolf-szárnyában
|
Másfél évtizede hunyt el Fallenbüchl Zoltán, Gödöllő díszpolgára Az országosan ismert és elismert történész, Ambrus Zoltán író, műfordító unokája több szállal kötődött településünkhöz
| Nem titok már, hogy kik a Gödöllő Kultúrájáért díj 2021-es kitüntetettjei Idén Juniki Spartakus és Ferenczy Beáta mellett, Vörös Eszter Anna, Kovács Éva és Klacsmann Borbála a polgármesteri ezüstéremnek örülhet
|
Zöldségszalámi fejlesztésben közreműködik a gödöllői egyetem A termék nem csak a vegetáriánusok, de a húsevők számára is a boldog és egészséges életmód záloga lehet
| Keresni fogják Csányi Sándorék Gémesi Györgyöt a gödöllői kastély jövőjét illetőenMegtartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma
|
Csányi Sándor lett a gödöllői egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke A tagok között ott van az agárminiszter, két MTA rendes tag, valamint Lázár János országgyűlési képviselő is
| Milyen ingatlanra elegendő 30 millió forint Gödöllőn és környékén? Városunk igencsak az utolsó helyen helyezkedik el az árak tekintetében, itt ebből a pénzből már egy kisebb házat is megengedhetnénk magunknak
|
A kínai Shenzhen Kadeli 14,1 milliárd forintot fektet be Gödöllőn A kormány 1 milliárd 275 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a több mint 300 munkahelyet teremtő beruházáshoz
| Hogyan kell kezelni a módosító számlákat kisadózóként? Érdemes megbízható online számlázót használni, aminek felülete lehetővé teszi a kiállított bizonylatok könnyű áttekintését
|
Térkő, ami bírja, ha ráállunk autóvalA köztéri burkolatból sokféle létezik, de hiába esztétikus egy-egy fajta, ha nem tudja ellátni a feladatát
| Tudtad, hogy a jogosítványszerzés külföldről is elindítható? Némi tervezéssel és tudatossággal sikerrel abszolválható a vezetői engedélyhez történő hozzájutás. Mutatjuk, hogy!
|
Másodszor lett nyertese a gödöllői Eszenyi Zsombor a MOL Tehetségtámogató Programjának A zenei pályán egyre nagyobb sikereket elérő fiatal klarinétos másodszor érdemelte ki az anyagi támogatást, ezúttal hangszer-kiegészítőkre fordíthatja az összeget
| Omega-3 tojást tojó tyúkokat nevelnek a gödöllői egyetemenA Blue Seven Group Zrt. által fejlesztett szabadalom elsősorban a várandós kismamák és születendő gyermekeik egészségét szolgálja
|
Jövő évre tolódik a Miss Hungary Gála a gödöllői kastélyban A pandémia közbeszólt, így 2021-ben kerülhet a tini és a 18 év feletti királynők, udvarhölgyek fejére a korona
| Sittszállítás? Itt a konténerrendelés folyamata 5 pontban Mielőtt felhívnád az első számot, ami eléd kerül, érdemes kicsit végiggondolni, hogy mi a menete a folyamatnak
|
Több mint 3,3 milliárd forintos támogatást kapott a Gödöllői Premontrei Apátság A kormányhatározat szerint a rend hitéleti és köznevelési célú beruházásainak megvalósulását segíti az összeg
| Bő egy év múlva bezárhat az Itron gödöllői gyára Költségcsökkentésre hivatkozva hozták meg a döntést, ami mintegy 200 dolgozót érint a Táncsics Mihály úti egységben
|
Kifogástalan minőségű gin ajándékok a karácsonyfa alá Milyen különlegességgel lephetjük meg karácsonykor azt a hozzánk közel állót, aki majdhogynem szenvedélyesen rajong a minőségi italokért?
| Varga Kálmán már csak „simogatja” az új gödöllői kastélykötet szövegétHa minden az elképzelés szerint alakul, tavasszal kézbe vehetjük a műemlék-együttesről szóló, több mint 400 oldalas könyvet
|
Nem erősíti gödöllői személy a Pest megyei díjazottak táborát Már tavaly sem találtak elismerésre alkalmas jelöltet a döntéshozók városunkból. Négy kategóriában voltak jelöltek
| Hárommilliárdos dotáció a Gödöllői Református Líceumnak Az összeget három év alatt lehet felhasználni a Szabadság téri épületegyüttes fejlesztésére, bővítésére, valamint új parókia építésére
|
Gödöllőt is érintheti a téli élelmiszerlánc-ellenőrzés A koronavírus okozta különleges helyzetben fokozott figyelem irányul a higiéniai előírások szigorú betartására
| Így nyomtassunk gazdaságosan, hogy spórolni tudjunk a festékkazettákkalHasznos tanácsok mindazoknak, akik nem is sejtik, hogy mennyi tintát elpazarolnak, mert nem elég körültekintőek
|
Egy lámpa is lehet ideális karácsonyi ajándék az egész család számára! Manapság a funkcionalitás mellett kifejezetten nagy szerepet kap az adott eszköz kinézete, kialakítása és lakberendezési szempontból a dizájnja
| Gödöllői komposztáló telepre látogatott dr. Boros Anita, az ITM szakállamtitkára A körforgásos gazdaságban egyre fontosabb szerep jut az ilyen létesítményeknek, miután a biohulladékok jól hasznosíthatók
|
Alkatrész szerviz az egész országban Van egy műhely, ami a modern logisztikai megoldásuknak köszönhetően akár Gödöllőn is képes a rendelkezésünkre állni
| A Sulyán Cukrászdában készült az év legjobb cukormenetes szaloncukraA veresegyházi székhelyű, de Gödöllőn is üzletet működtető vállalkozás az év kézműves szaloncukra kategóriában is díjazott lett
|
Nagy utazás A vecsési reptéri parkoló a nap 24 órájában nyitva áll az autósok előtt, verhetetlen árai az összes többi parkolótársaságot kiszorították az éllovasok közül
| Modern kinézetű kandeláberek a kültér ízléses megvilágításához Tudjon meg többet a speciális lámpatípus szerepéről, lehetséges felhasználási körülményeiről, illetve a vele kapcsolatos modern megoldásokról
|
|