Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mindenkinek elkél a segítség az esküvőszervezéskor

2019-07-19 10:47:40

A nagy nap megszervezése nagy falat lehet bármely – akár gödöllői – pár számára. Rengeteg dolgot kell lefoglalni, eltervezni. A tervek megvalósítása pedig tengernyi időt vesz el, ráadásul, szinte minden pontja rettenetes stresszel jár. Nehéz mindenre odafigyelni, főleg akkor, amikor az időpont egyre csak közeledik. Ha csupán az esküvőszervezésnek a pozitívumait szeretnétek megélni, ne habozzatok segítséget kérni!

Az esküvőszervezés sarkalatos pontjai
Amikor leültök megbeszélni, hogy mit szeretnétek látni az esküvőtökön, fontos, hogy összeírjátok röviden egy listára. Ez majd a későbbiekben nagyon hasznos lehet, ha esetleg elborzaszt majd az összeg, mikor kikalkuláljátok, hogy kb. mennyibe is fog kerülni az esküvő, a vacsora és esetleg a buli.

A listát érdemes azzal kezdeni, hogy kiket akartok meghívni. Ha ezt tudjátok, akkor a ceremónia és a vacsora helyszínének kiválasztása sem jelent majd nagy gondot, hiszen a sok lehetőség közül ki lehet azt zárni, ahol nem férnétek el, vagy ami már túl nagy lenne.

Azt is fontos lehet feljegyezni, hogy milyen színeket, dekorációt képzeltek el magatok köré, ahogyan azt is, hogy egyáltalán kültéri vagy beltéri esküvőről álmodoztok.

A ruhákról is érdemes néhány szót ejteni, ahogyan arról is, hogy mennyire szeretnétek távol tartani az esküvőt. Arra is van például lehetőségetek, hogy ugyanazon a helyen lehessen a lakodalom, mint a vacsora.

Érdemes azt is megbeszélnetek, hogy szeretnétek-e még valakit bevonni a szervezésbe. Az ötleteléskor egy barát vagy rokon segítsége igazán jól jöhet. Ha elakadtok, vagy nem tudtok dönteni, egy külső szemlélő, aki igazán jól ismer titeket, elmondva a véleményét megkönnyítheti a választást.

Hogy mire gondoljatok még, ami meghatározza majd az esküvő hangulatát? Természetesen, a zenekar kiválasztására, mert az egész nap hangulatát megalapozhatja a muzsikájuk.
A rengeteg lehetőség és ötlet között azonban könnyű elveszni, ilyenkor jön jól egy esküvőszervező segítsége.


Hogyan segíthet egy esküvőszervező?

Ahogyan azt már említettük, az esküvőszervező egyszerűbbé teszi a szervezést. Nem, nem arról van szó, hogy valaki ki fogja venni a kezetekből az irányítást. Az esküvőszervezőnek az a feladata, hogy amit ti kitaláltok a párotokkal, azt úgy valósítsa meg, ahogyan azt ti megálmodtátok. Az esküvőszervezőknek az a feladatuk, hogy mint egy tapasztalt nagy testvér fogja a kezeteket, olyan ötleteket, megoldásokat ajánljon, mellyel a terveitek mesébe illő valósággá válhatnak. Forduljatok bátran a Jade Eventhez, menjetek el egy személyes konzultációra, hogy az esküvőtök igazán mesébe illő lehessen!

Na és mi az, amire számíthattok a konzultációkor?
A konzultáció során természetesen ti elmesélitek, mire vágytok, mik az elképzelések, tervek a nagy nappal kapcsolatban. Az esetlegesen felmerült problémák megoldására ajánlanak néhány lehetőséget, miközben a megbízható és minőségi szolgáltatók listáját is átnézhetitek, olyanokét, akikben biztosan nem fogtok majd csalódni!


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online