Labdarúgás: jól használták a fejüket a gödöllőiek NagykátánSipeki István csapata igazolta a papírformát, és meggyőző különbséggel jutott a három bajnoki ponthoz idegenben
| Kézilabda: vereséggel végződött a gödöllői legénység salgótarjáni kiruccanása Városunk sok technikai hibával játszott csapata csak egyszer tudott előnybe kerülni a találkozó folyamán
|
Vízilabda: őrzi makulátlanságát a gödöllői csapat az OB II-ben A MATE-GEAC-MSA formációja mindkét mérkőzését nagy csatában nyerte meg a csoport miskolci fordulójában
| Röplabda NB I. Liga: meccset még nem nyert, de pontot már szerzett a gödöllői hatos A nagy fordítások meccse volt a riválisok budaörsi csatája, ahol két játszmát sikerült nyerni a Farkas-csapatnak
|
Taekwon-do: öt gödöllői versenyző állhatott dobogóra a XI. Eagles Cup viadalon Városunk küzdősport-versenyzői mindent egybevetve 1 arany- és 4 bronzérmet szereztek a monori megmérettetésen
| Cselgáncs: tíz esetben szólították dobogóra a gödöllői fiatalokat SzegedenA helyi judo klub diákkorú tehetségei közül Kárpáti Boglárka két érmet is nyert a VI. Csaba Béla Emlékversenyen
|
Kézilabda: huszáros hajrával múlta felül a Dunakeszit a gödöllői csapat Bartos Gábor együttese az izgalmas és feszült találkozó utolsó hat percében fordította a maga javára az eredményt
| Röplabda NB I. Liga: Zuglóban (is) szettnyerés nélkül vesztettek a gödöllői lányok Farkas Mihály vezetőedző kilenc játékost tudott nevezni erre az összecsapásra, köztük egy friss igazolást is
|
Atlétika: Kujáni Péter a gödöllői atlétika ifjú négypróba bajnoka A MATE-GEAC utánpótlás-műhelyét ezúttal az újonc (U14) korosztályban képviselte öt lány és két fiú
| Labdarúgás: a Ceglédet is lerendezte a gödöllői legénységGól nélküli első félidő után Nagy Dániel és Tóth-Ilkó Áron találatával szerezte meg a három bajnoki pontot a Sipeki-csapat
|
Tájékozódási futás: gödöllői érmek az alföldi országos rövidtávú bajnokságon A Kirchhofer SE kötelékéből Kiss Kamilla ezüst-, míg Balázs Eszter és Kiss Ágoston bronzmedállal gyarapította gyűjteményét
| Sportlövészet junior vb: 16 évesen bizonyított a gödöllői Ferik Csilla az idősebbek között A MATE-GEAC ifjú tehetsége három versenyszámban lépett lőállásba Limában, ahol vegyes csapatban szerepelt a legjobban
|
Labdarúgás: egygólos idegenbeli sikerével a tabella élére ugrott a gödöllői tizenegyNem volt egyszerű dolga Dunakeszin Sipeki István csapatának, amely hátrányból kényszerült fordítani
| Kézilabda: elvérzett Vácott a gödöllői legénység Egyszer sem volt előnyben a Duna-parti összecsapáson Bartos Gábor csapata, amely végül 10 góllal maradt alul
|
Gödöllői dobóatléták is hozzájárultak az U16-os nemzeti csapat 2. helyéhez Az egyetemi szakosztályból két korosztályos bajnok, Krakóczki Bence és Tóth Zsombor álltak rajthoz a nemzetközi viadalon
| Röplabda NB I. Liga: derekasan küzdött, de nem tudta elkerülni a vereséget a gödöllői hatos A GRC új trénere, Farkas Mihály mindössze nyolc játékossal tudott kiállni a Kispest elleni bajnoki nyitányra
|
Vízilabda: fölényes győzelmekkel rajtolt a gödöllői csapat az OB II-ben Petlyánszki Péter együttese mindkét mérkőzését magabiztosan nyerte meg a csoport nyíregyházi fordulójában
| Állami kitüntetésben részesült Gémesi Csanád és edzője, Navarrete József A MATE-Gödöllői EAC olimpiai ezüstérmes kardvívója és felkészítője Sulyok Tamás köztársasági elnöktől vette át az elismerést
|
Labdarúgás, Pest vármegyei Kupa: Mertse Ábel mesternégyesével jutott tovább a GSKVárosunk tizenegye kerepesi ideiglenes otthonában fogadta a Vác VLSE együttesét, és fölényes sikerével kiharcolta a nyolcaddöntőt
| Egyelőre nem lesz NB I. Ligás női röplabda-meccs Gödöllőn… A sorsolás szerint a fővárosban lel(t) otthonra a Penta GRC Sport Kft. néven benevezett helyi hatos a 2024/2025-ös bajnoki idényben
|
Gombafertőzés miatt átmenetileg használhatatlanná vált a gödöllői sporttelep füves pályája A szakvezetés egy ideig kénytelen lemondani a hazai bajnoki- és kupameccsek megrendezéséről a Táncsics Mihály úton
| Cselgáncs: két országos bajnoki bronzzal gazdagodott a Gödöllői Judo Klub éremkollekciója Szeptember harmadik hétvégéjén Pakson jeleskedtek a helyi egyesület fiatal tehetségei, akik remekül helytálltak
|
Atlétika: négy gödöllői serdülőbajnoki aranyérem a triplázó Krakóczki Bence vezetésével A MATE-GEAC fiatal fiúversenyzői sporttörténelmet írtak, miután valamennyi dobószámban diadalmaskodtak Székesfehérváron
| Kézilabda: idegenbeli győzelmével a csoport élére ugrott a gödöllői csapat Nehezen lendült játékba Kazincbarcikán Bartos Gábor együttese, amely végül hat góllal lett jobb riválisánál
|
Strandröplabda MEVZA-torna: Windisch Kinga révén összejött egy gödöllői bronz InnsbruckbanA szeptember harmadik hétvégéjén az Alpok hegyláncai között lezajlott verseny helyosztóján a magyar kettős három játszmában múlta felül szlovák riválisát
| Labdarúgás: nyolcassal igazolta a papírformát a gödöllői legénység a sereghajtó ellen Sipeki István együttese igazolta a papírformát, és a gólokat félidőnként egyenlően elosztva, kiütéses győzelmet aratott Örkényben
|
Atlétika: Kriszt Balázs személyében gödöllői tagja is van a MASZ elnökségének A MATE-GEAC ügyvezető elnöke új személy a Gyulai Miklós által immár 15 esztendeje vezetett héttagú testületben
| Vízilabda: feljutási céllal vág neki az OB II-es bajnokságnak a gödöllői férficsapat Kiss Gergely szakosztály-igazgató az erősítésekre és a szakmai munka minőségére alapozza a MATE-GEAC-MSA várható sikerét
|
Európai Sporthét helyszíne lesz a MATE gödöllői campusa A „plogging” szemétszedő futás mellett az egyetemi klub vívó-, atlétika- és teremröplabda-szakosztálya várja a mozogni vágyókat
| Kézilabda: hétgólos sikerrel mutatkoztak be az új bajnoki idényben a gödöllői fiúk Bartos Gábor társulata a Füzesabony elleni mérkőzés kezdeti perceitől képes volt kamatoztatni fölényét
|
|