Elég-e türelmet kérni a darázsfészek-gyanús gödöllői Hongene-ügyben?
Van úgy, hogy egy matematika-feladványnak nincs megoldása. Egy kicsit hasonló a helyzet a Gödöllő nyugati határában található üzleti park mintegy 14 hektáros területén építkezésbe kezdett szingapúri/kínai hatóanyag-gyár, a Hongene Biotech esetében.
Egyfelől a cég beszerezte az összes, a 35-36 milliárd forintos beruházás megvalósításához szükséges engedélyt, így megindíthatta a munkálatokat. Másfelől – döntően az önkormányzati illetékesek által nem kellő módon végrehajtott tájékoztatást – lakossági tiltakozás indult annak érdekében, hogy történjenek azok a környezeti hatás- és felülvizsgálatok (vízigény, szennyezési paraméterek), amik egyértelműsítik, hogy mekkora „veszélyt” jelent az létesülő üzem működése a természeti- és lakókörnyezetre.
Az ügyben az utóbbi hetekben-hónapokban már sokan hallatták a hangjukat, a kép azonban nem látszik tisztulni. A tiltakozók megnyugtató válaszokat várnak/követelnek kérdéseikre, de leginkább azt szeretnék, pontosabban, a legmegbízhatóbb megoldásnak az tekintenék, ha meghiúsulna a projekt. Ennek egyelőre kicsi a reális esélye. Jobbára azért, mert, ha a befektető minden szabályt betart és az engedélyekben foglaltak szerint cselekszik, a projekt jogilag kikezdhetetlen. Erre hivatkozik a cégvezetés és értesülésünk szerint a kormányzati illetékesek is.
A szakminisztériumi álláspont ismeretében különös, mi több, darázsfészek-ganús megvilágításba kerül a gödöllői központú országgyűlési választókerület egyéni képviselőjének, a Tisza Párti László Endre Mártonnak az alábbi képsokban megfogalmazott, türelmet kérő hozzáállása. Íme:
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|