FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Október 19-én Egerben, a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendezték meg a serdülőkorúak országos bajnokságát. A Szádvári Zoltán és Futó Gábor által felkészített gödöllői versenyzők közül Kárpáti Boglárka szerepelt a legjobban, ő a 70 kilogrammos súlycsoportban ezüstérmet szerzett. Mészáros Olivér (42 kg) az 5., míg Szucsák Ferenc (66 kg) a 7. helyen végzett.
Október harmadik szombatján a horvátországi Vinkovci városában vettek részt a HIGL OPEN elnevezésű nemzetközi utánpótlás versenyen (7 ország, 47 klub, 495 versenyző) a gödöllői fiatalok, akik közül a legjobban Bodnár Ádám teljesített: az U12-es és az U14-es korosztályban egyaránt diadalmaskodott. Íme, a részletek: U10 3. hely: Mészáros Patrik (30 kg) U12: 1. hely: Bodnár Ádám (34 kg) 2. hely: Bogdán Barnabás (42 kg), Pásztor Botond (38 kg) 5. hely: Márton Kristóf (42 kg) U14 1. hely: Bodnár Ádám (30 kg)