Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Mit tegyek, ha gyermekem tanulási zavarral küzd? 2020-10-14 17:31:14 A diszlexia és a diszgráfia sajnos egyre gyakoribb a gyermekek körében. Gödöllőn sincs ez másképp. Jelek, fejlesztés, tanácsok
Sírástól az állandóságig 2020-09-30 10:39:15 Bővelkedett választási fordulatokban a gödöllői önkormányzatiság három évtizedes története, Gémesi azonban eddig legyőzhetetlen volt
Az online vásárlás szabályai és kockázatai 2020-07-06 17:43:40 A koronavírus-járvány befolyásolta és meg is változtatta vásárlási szokásainkat. Hasznos tanácsok nem csak gödöllőieknek
Postára csak akkor menjünk, ha muszáj! 2020-03-21 17:41:16 Az NMHH a gödöllőieknek is azt tanácsolja, lehetőleg utaljanak és levelezzenek online! A karanténban levőkkel a kézbesítő nem érintkezhet!
Ne ódzkodjunk a műtrágya használatától! 2020-03-10 16:29:43 Molnár Árpád gödöllői mezőgazdász tavaszi munkálatokkal kapcsolatos hasznos tanácsai a kiskert-tulajdonosoknak
Mennyire fontos a tápanyagok utánpótlása? 2020-02-08 11:09:54 Molnár Árpád mezőgazdász hasznos tanácsokkal látja el a gödöllői kertek művelőit a szerves- és szervetlen trágyák földbe viteléről
Enyhe télre számíthatunk a gödöllői kertekben is? 2019-12-09 10:08:56 Molnár Árpád mezőgazdász hasznos tanácsokkal látja el a kültéri növények ápolását fontosnak tartó lakosságot, és ír néhány kártevőről is
Mire figyeljünk a fűtési szezonban? 2019-10-31 17:22:17 A gödöllői lakosságot is érintő tanácsok figyelembevételével mind a kéménytüzek, mind a szén-monoxid-mérgezések elkerülhetők
Marketing és elegancia – így kell csinálni 2019-10-25 08:44:41 A gödöllői cégek illetékesei a megszívlelhetik a tanácsokat és új ötleteket meríthetnek, ha ide kattintanak
Három nemzetiségi önkormányzata lesz Gödöllőnek 2019-10-14 11:31:49 A romák, a németek és a lengyelek rendelkeznek majd képviselttel a településen, vezetőjük tanácskozási jogot kap a városi önkormányzat ülésén
Segédeszközök az otthoni betegápoláshoz 2019-05-16 10:37:41 Hasznos tanácsok a Gödöllői Hírek olvasóinak arról, hogyan lehet hatékony és biztonságos a háznál végzett gyógyítás