Máriabesnyőről indul a Mária Maraton kerékpáros zarándoklat A résztvevők Csíksomlyóig mintegy 750 kilométert tekernek, és részt vehetnek Ferenc pápa látogatásán
| Gödöllő környéki helyszínek az 50 év, 50 célpont játékban A különleges vetélkedést a Pilisi Parkerdő Zrt. illetékesei hirdették meg: szelfizni kell a megadott nevezetességeknél
|
Biztos furcsán hangzik, de imádom! Huszonöt éve működik sikeresen a gödöllői székhelyű TexPro Bt., sok helyi vállalkozás könyvelőirodája
| Gödöllői kötődésű elnöke lett a Felelős Élelmiszergyártók SzövetségénekÉder Tamás harminc évvel ezelőtt a helyi egyetemen kezdte szakmai pályafutását. Cél a fogyasztókkal folytatott párbeszédet erősítése
|
Fiatal tudósjelöltek vetélkedése Gödöllőn Három napig a Szent István Egyetem a házigazdája a XXXIV. OTDK Társadalomtudományi Szekciója programsorozatának
| Álláslehetőségek a SZIE Sport Kft-nél Gondnokot és recepciós munkatársat keres a gödöllői egyetem területén működő gazdasági társaság vezetése
|
Ócsára szervez kirándulást a Gödöllő Környéki Turisztikai Egyesület A tagok és a szakmai partnerek május 15-ig jelentkezhetnek a számos programot tartalmazó kiruccanásra
| Minden, amit érdemes tudni a Filterről A regisztráció feltétele annak, hogy akár a gödöllői olvasók, véleményformálók is szerkesztővé váljanak
|
Desigual - a színes és patchwork stílust képviseli A fiatal korosztályt célozza meg a 35 évvel ezelőtt a spanyolországi Ibizán alapított márka, ami más mint a többi
| Hogyan fejleszthetjük a gyermek érzelmi intelligenciáját?A félelem, a harag, a szomorúság olyan érzések, amikkel nap mint nap találkoznak gödöllői szülők is
|
Rendelj tokot LG telefonra! Gödöllői szülőknek is dilemma, hogy meglepnék a gyermeküket gyereknapra, de nem tudják, mivel. Segítünk
| Sikerrel zárult a gödöllői energiatakarékos életmód kísérlet Április első szombatján a Művészetek Háza épületében ismertették az ENERGISE projekt legfontosabb eredményességi adatait
|
A gödöllői könyvtár és a múzeum beszédes számadatai Elkészültek a tavalyi év szakmai beszámolói és a 2019-es esztendő terveiről is döntöttek a városatyák
| Bolhapiaccal is pezsdítik az életet a gödöllői kastélybanUjváry Tamás fontosnak tartja, hogy a kamaszok is minél többen látogassák a település ékességét
|
Április első vasárnapján áthalad Gödöllőn a tavaszi emlékhadjárat főserege Először a kastélyban lesznek láthatók a hagyományőrzők, akik felkeresik az 1849-es emlékművet és a Pozsonyi-csata emlékoszlopát
| Mintákat várnak az egyházi- és világi borok idei versenyéreÁprilis 18-ig jelentkezhetnek a termelők és a pincészetek a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület rendezvényére
|
NATO-kiállítás nyílt a Szent István Egyetemen Az elmúlt 20 esztendő főbb történéseit bemutató tárlat a gödöllői felsőoktatási intézmény aulájában tekinthető meg
| Hogyan igazodjunk el a sok nevelési tanács között? A Játéksziget fontosnak tartja, hogy segítse a gödöllői szülőket is abban, hogy megtalálják gyermekük számára a legjobb fejlesztő játékokat
|
Mi kell ahhoz, hogy a gépjármű flotta tulajdonosa elégedett legyen? A profit növelése, illetve a kockázat csökkentése egész biztosan kiemelt fontosságú a gödöllői vállalkozások számára is
| A mindennapokra kell egy fülhallgatóAkár zenehallgatáshoz, akár sportoláshoz
|
Egyszerű, a gyerekek imádják, ezért a gyurma az egyik legjobb játék A gödöllői olvasók is megismerhetik, hogy a rugalmas anyag miként fejleszti a szem-kéz koordinációt, a tapintást és az izmokat
| Nyomáscsökkentő használata a locsoló és csepegtető rendszerekhez A gödöllői kertes házaknál is érdemes lesz megfontolnia, hogy az automata öntözővel milyen módon locsoljon
|
Nem ördögtől való gondolat – Tárgyfotózáshoz praktikus lehet a vakukábel
| Fényképnyomtatás felsőfokonTízezer forint felett ingyenes a szállítás bárhová az országban, így Gödöllőre is
|
Hogyan számoljuk ki legegyszerűbben az évi szabadságunkat?
| Csalókra hívja fel a figyelmet az adóhivatalGödöllői ügyfelek is érintettek lehetnek az adathalászok által okozott bonyodalmakban, ha nem kellően körültekintőek
|
Június első vasárnapjáig pillanthatunk be a gödöllői kastély titkos életébe Március második hétvégéjén ingyenesen tekinthető meg az időszaki kiállítás, aminek kapcsán Örkény-novellákat is megidéznek
| Amit a békéltetésről tudni kell 2019-ben A gödöllői fogyasztók érdekében is ingyenesen eljáró testület segítségével bíróságon kívül rendezhetők a viták
|
Március elejétől újra indul a Lovi Suli Keddi és csütörtöki napokon tartanak foglalkozásokat a GAK Kft. Babatvölgyi Lovasközpontjában
| Gödöllő kiemelt helyszíne a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatnak A helybéli érdeklődők február 15-17. között csemegézhetnek a Művészetek Háza által szervezett kínálatból
|
|