Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Ebben az esztendőben Csáky Zoltánnak ítélték oda a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) igazgatótanácsának tagjai a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő szakmai szervezet által alapított életműdíjat.
Az elismerő címet – a Rádiós nívódíj, a Televíziós nívódíj, az Írott sajtós nívódíj, a Pályakezdő-díj, a Médiamenedzseri-díj, a Benkő J. Zoltán díj és a Pro Amicitia-díj mellett – szeptember 18-án, az egyesület gyergyószárhegyi őszi találkozóján csak virtuálisan tudták átadni Csáky Zoltánnak, mivel a 76 éves író, újságíró, televíziós műsorszerkesztő, forgatókönyvíró személyesen nem tudott részt venni az ünnepi eseményen. A Gödöllőn élő média-szakember a fél évszázados munkásságáért kiérdemelt elismerést a képre kattintva megtekinthető videóüzenetben köszönte meg. Videó: Régió Plusz TV