Gödöllőieket is a Magyar Kultúra Lovagjává avatnakAz idei, sorrendben 26. díjátadó gálán Márton Danku István tanár és Perna Pál egyesületi elnök részesül az elismerésben
| Januári oltási akciónapok Gödöllőn A Tormay Károly Egészségügyi Központ mellett a helyi háziorvosoknál is jelentkezhetnek a koronavírus elleni vakcinát igénylők
|
Pályázati felhívás a gödöllői kastély kávézójának üzemeltetésére Az érdeklődők január 15-én, szombaton 12 óráig kandidálhatnak a történelmi falak közötti vállalkozási lehetőségre
| Kedvező fordulatot vett a gödöllői kastély tervezhetetlennek indult éve Dr. Ujváry Tamás ügyvezető igazgató elégedetten nyilatkozott a Régió Plusz TV Porta című magazinműsorában
|
Elkészült Ambrus Zoltán gödöllői emléktáblája Úgy tudjuk, a hivatalos avatóünnepséget február végén, a neves író, műfordító halálának 90. évfordulójához igazítva rendezik meg
| Gödöllői rendezvényeken is népszerűsítették az agrárpályátAz ezzel kapcsolatos kampányt a Széchenyi 2020 program 789,99 millió forint vissza nem térítendő támogatása segítette
|
Élőhely- és turisztikai fejlesztések a Gödöllői Arborétumban A városkörnyéki területeket kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. elsődleges célja az erdő ökoszisztéma-szolgáltatásainak fenntartása
| A gödöllői Braun Áron lett a legjobb magyar versenyzője a Virtuózok V4+ zenei tehetségkutatónak A Talamba-tag Szitha Miklós és Barta Katalin zongoratanár tanítványa csupán 13 éves és marimba-játékával nyűgözte le a világhírű zsűritagokat
|
Hogyan térjünk vissza hosszú szünet után a munkába? Vidáman és kipihenten? Lehetséges ez?! Idejében kezdjük trenírozni magunkat a feladatra, hogy örömet leljünk a visszatérésben
| 18 millió forintot juttat a kormány a gödöllői Hajós iskola tetőfelújítására A köznevelési intézmények megújulását célzó beruházások dotációjára összesen csaknem 2,2 milliárd forintot csoportosítottak át
|
Részletekbe menő tervezés mosdók esetébenA tökéletes modell kiváló minőséget képviselő alapanyagokból készül, valamint egyszerűen tisztán tartható
| Négy jó tanács a mosogatógép használatához Lényeges kérdés: hogyan kerülhetjük el az energiapazarlást és a nem eléggé tiszta edényeket a konyhai művelet folyamán?
|
Digitális rajzok készítése rajzkesztyűvel Előnye, hogy nem csak a súrlódást gátolja, de különleges anyagának köszönhetően képes tisztítani is a képernyőn található szennyeződéseket
| Hét évtized után megszűnik a fogyasztásmérő-gyártás Gödöllőn December közepén bezár az Itron Táncsics Mihály úti gyára, a dolgozók megkapják a kollektív szerződés szerinti juttatásukat
|
Huszadszor rendezik meg az Adventi Kastélynapokat GödöllőnDecember 18-án, szombaton és 19-én, vasárnap várják az érdeklődőket a család minden tagja számára élményt nyújtó programokra
| Miss Hungary 2021: Békési Noémi fejére került a korona a gödöllői kastélyban Az Esztergomból érkezett, 20 éves, egyetemi hallgató lánynak régi álma vált valóra december első szombatján
|
Varga Kálmán nem pihen, újabb könyvet ír a gödöllői kastélyról A Grassalkovichok levéltárának maradványai között talált rá a gödöllői történész egy csodával határos módon megmaradt leltárkönyvre
| Horváth Zsolt, a gödöllői líceum tanára is kiérdemelte a Rátz Tanár Úr Életműdíjat A biológia-kémia szakos pedagógus a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében e vette át az elismerő címet
|
A gödöllői Braun Áron is bejutott a Virtuózok V4+ nemzetközi mezőnyébeA Talamba-tag Szitha Miklós és Barta Katalin zongoratanár tanítványa mindössze 13 éves és marimba-játékával nyűgözte le a szakavatott zsűritagokat
| Adventi kapuk nyitogatására buzdít a GKRTE December 6-ig lehet eljuttatni a Gödöllőn és a környékbeli településeken készült képeket az egyesület email-címére. A legjobbakat díjazzák!
|
A gödöllői központú egyetem manilai megállapodásai A Fülöp-szigeteken is megállják a helyüket a magyar nemesítésű zöldségfajták és vetőmagok, miközben cél a közös rizstermesztés is
| Dédszüleink ebben ünnepeltek címmel időszaki kiállítás nyílik a gödöllői kastélybanA február 13-ig ingyenesen felkereshető tárlat november 27-i megnyitóját a népművészet értékeit bemutató produkciók színesítik
|
Közel két tonna élelmiszeradomány gyűlt össze Gödöllőn A helyi vásárlók november 19-21. között a Tesco Hipermarketben tehettek felajánlásokat a rászoruló családoknak az Élelmiszerbank Egyesület akciójában
| Hol lehet egy cég székhelye? Mindenképpen szükséges, de nem mindegy, hol van, mivel törvény szabályozza, hogy mi felel meg pontosan az előírásoknak
|
Otthoni wellnessélmény a fa alá Sok esetben nagy segítség lehet egy ház- vagy lakásfelújítás során, ha a család közösen ad egy ilyen ajándékot
| Gödöllőn is bekapcsolódhatunk az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójába! A Tesco Hipermarketben és az ALDI helyi áruházában várják az önkéntesek az adományokat november 19-21. között
|
Az apró figyelmességek lobbantják lángra a szerelmet!Nem nagy értékű ajándékokra kel gondolnunk, hiszen nem a vagyoni érték a legfontosabb az ajándékban, hanem maga a gesztus
| Miért fontos a jó burkolat? Amikor kitalálod – akár gödöllői – lakásod berendezésekor, hogy milyen stílussal szeretnéd felruházni, nem csak a színek és a bútorok a meghatározók
|
A gödöllői múzeumban is kutatott az Ómagyar Mária-siralom szövegkönyv szerzője November 20-án, szombaton a Győri Könyvszalon programsorozatának részeként rendezik meg Mező Tibor kötetének bemutatóját
| Pandaparadicsom, unikornis-tenyészet és függőhév is létesülhetne Gödöllőn Bősze Gábor általános megmentésügyi biztost indítja a Magyar Kétfarkú Kutyapárt a Pest megyei 6-os számú választókerületben
|
|