Javított világrangsoros relatív pozícióján a gödöllői egyetem Gyuricza Csaba rektor szerint az előrelépéshez több fontos tényező együttes és kedvező hatása járult hozzá
| Kezdődik a gödöllői kastély őszi kulturális csemegéje, a XXI. Liszt-fesztivál Október második felében számos koncertre válthatnak belépőjegyet az érdeklődők, a gödöllői lakosok 50 százalékos kedvezménnyel
|
Fedett tároló kialakítása a kertbenAz utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendenek a kisebb méretű faházak, amiket sokféleképpen alkalmazhatunk
| Az elektronikus fizetés öt előnye Sok gödöllői vásárlónak is egyre nagyobb igénye van arra, hogy egyszerűen, a mindig kéznél lévő bankkártyával tudjon fizetni
|
„…semmi sem állhat közénk” címmel hirdették meg a gödöllői vers- és prózamondó versenyt Október 25-ig várják a jelentkezőket az Erzsébet királynénak emléket állító kulturális megmérettetésre. Döntő november 19-én
| Fontos dolgokat derítettek ki a gödöllői egyetem kutatói a parlagfűvel táplálkozó bogár globális terjedéséről Az inváziós növényre allergiások számára jó hír lehet, hogy az állatka képes csökkenteni a pollenszórás dinamikáját
|
Közel kétszáz új hallgató a gödöllői egyetem külhoni magyar nyelvű képzésein Beregszászon 28, Csíkszeredán 38, Révkomáromban 28, Székelyudvarhelyen 48, Zentán pedig 29 fő részesül a MATE által biztosított képzésben
| Az energiaválság ellenére is biztosított a gödöllői kastély korlátozás nélküli működéseEnnek fő oka, hogy az elmúlt években jelentős fűtési- és gépészeti belső fejlesztéseket hajtottak végre a történelmi falak között
|
Gödöllőn is gazdag a Múzeumok Őszi Fesztiválja programkínálata A város két, jelentős közgyűjteményében lesznek programok a november közepéig tartó eseménysorozat keretében
| Elhunyt a gödöllői egyetem tanára, dr. Fogarassy Csaba Az intézetigazgató volt az áldozata annak a közlekedési balesetnek, ami szeptember 28-án az M3-as autópályán történt
|
Gödöllői programok az Országos Könyvtári Napok égisze alatt A Dózsa György úti közművelődési intézményben október 3-8. között lesznek rendezvények a hely- és környékbeli érdeklődők számára
| A gödöllői kastély is célállomása a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programnak Szeptember 20-án a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében jelentették be a magyarságtudat erősítését célzó kezdeményezés tesztidőszakának indítását
|
Beszédes eredményekre jutott a gödöllői egyetem kutatóinak felmérése A válaszadók 26,4%-a arról számolt be, hogy új szervezeti és HR-megoldásokat kell keresni, ugyanis a háború előtti helyzethez visszatérni már nem lehet
| Elromlott a kapálógéped? Mentsd meg, ne dobd ki! Napjainkban már számos eszköz segíti azokat, akik szeretnének néhány háztáji zöldséget megtermelni
|
Lehetsz menő, mindegy, hogy hány éves vagy! Ha úgy érzed, szeretnél néhány cool pólót a ruhatáradba, akkor tarts velünk, mert vannak ötleteink számodra
| Befecskendező rendszerek és az injektor felújításSzámos típus van jelen a piacon ebből az alkatrészből, ami akár típusonként eltérő javítási technológiát igényel
|
A feleség negyvennél kezdődik, és ismét Gödöllőn hódít A nagy sikerű házasságjavító komédiát október 18-án, kedden 19 órától láthatjuk ismét a MUZA színháztermében.
| Hogyan válaszd ki a legjobb fekhelyet a kedvenced számára? A többféle színben és méretben kapható ágyak révén biztosan találhatók a kis „szőrös baba” egyéni alvási stílusához és alkatához illő lehetőségek
|
Jobb agyféltekés élményrajzolás gyerekeknek Gödöllőn A különleges lehetőséggel szeptember utolsó szombatján élhetnek az érdeklődők, akiktől előzetes bejelentkezést kérnek
| Praktikus kiegészítők kerékpárokhozAz Ajándéktárgyközpont oldalán egyedi kivitelezésben is rendelhetők – például – üléshuzatok, táskák, sapkák, kulacsok
|
Mi az a gázpedáltuning? A gázpedál-érzékenység valójában egy marketing fogás, amit több chiptuningos műhelyben is szívesen használnak
| Megnyílt Az én Sisim elnevezésű időszaki kiállítás a gödöllői kastélyban A 124 éve meggyilkolt Erzsébet királyné kultuszát ápoló magángyűjtők tárlata szeptember 10-e és 2023. március 16-a között kereshető fel. Azt is megmondjuk, mennyiért
|
Kétszázezer forintos támogatást nyert a Gödöllői Fele-Más Egyesület a Tesco-tól A kereskedelmi áruházlánc tizenegyedik alkalommal szervezte meg az „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű akcióját
| Megnyílt a gödöllői központú egyetem második teljes tanéve A MATE helyi campusának aulájában lezajlott ünnepi eseményen Lázár János építési és beruházási miniszter is megosztotta gondolatait
|
Gödöllői Belváros Napok 2022: tűzijáték követi a vasárnap esti nagykoncertet A háromnapos rendezvénysorozat idén visszatér a korábban megszokott kerékvágásba. A helyszín az alsóparki Világfa és környéke
| Szarvasbőgés-túrák a gödöllői és a valkói erdészet területénA Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai vezetéssel mutatják meg a természeti csodát, amit a felnőttek 6 ezer forintért, a gyerekek ennek a feléért élhetnek át
|
A gödöllői egyetem támogatásával indul a Nagy Diák Agrárteszt 2 Szeptember első napjától lehet válaszolni a kérdésekre, a legjobbak jövő januárban vehetik át az értékes nyereményeket
| Önbizalom növelése hialuronsavas ajakfeltöltéssel A nők többsége elégedetlen azzal, amit a tükörben lát, de van lehetőség, ha szeretnék, változtassanak ezen
|
A smooth jazz hazai nagykövete a gödöllői MUZA Nyár egyik fellépője Az augusztus 26-31. között lezajló programsorozat helyszíne a helyi kultúra háza mögött kialakított szabadtéri színpad lesz
| Intim gondoskodás természetes megoldásokkalA női nem esetében az anatómiai elhelyezkedés miatt jóval körültekintőbbnek kell lenni a tisztálkodás során, mint a férfiaknál
|
|