Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Egy év alatt három pozíciót javítva, bekerült az ország 10 legjobb felsőoktatási intézménye közé a gödöllői központú Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE). Az eduline.hu által a HVG Diploma 2024 különszámra alapozva szemlézett hír szerint az értékelési szempontok körét az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvett hallgatók pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya, a középiskolai versenyeken szerzett helyezések száma, valamint az oktatói kiválóság, publikációk aránya alkották. Az idei listában – a több mint hatvanból – 25 magyar felsőoktatási intézményt rangsoroltak. Bár, ennél jóval több felsőoktatási intézmény működik az országban, a kisebb, dominánsan művészeti képzést nyújtó egyetemeket nem rangsorolták. A TOP 10-es magyar egyetemi rangsor a következő: 1. Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) • 2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem • 3. Debreceni Egyetem • 4. Semmelweis Egyetem és Szegedi Tudományegyetem • 6. Pázmány Péter Katolikus Egyetem • 7. Károli Gáspár Református Egyetem és Pécsi Tudományegyetem • 9. Budapesti Corvinus Egyetem • 10. Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem