Várhatóan kimarad a gödöllői mozi repertoárjából az Elkxrtuk című film
Október 21-én mutatják be Kálomista Gábor producer Elkxrtuk című, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő elhíresült 2006-os őszödi beszédét feldolgozó filmjét. A Megafilm gyártásában elkészült politikai krimi bemutatásáról még folynak az egyeztetések, de már akadt olyan mozihálózat, amely az új James Bond film (007 Nincs idő meghalni), a Venom 2. - Vérontó, az ugyancsak ezen a napon debütáló A Dűne, valamint egy, a halloweenhez kötődő, hamarosan megjelenő film és egy családi Disney-film okozta „zsúfoltság” miatt hezitál a Gyurcsány-film műsorrendbe emelésével kapcsolatosan.
Kíváncsiak voltunk, hogy a gödöllői érdeklődők láthatják-e az Elkxrtuk című filmet a Hamvay-kúria épületében található helyi moziban. Reményi Richárd, a Pannon 2001 Mozgókép Kft. ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a filmet nem tervezi vetíteni, aminek kizárólag gazdasági oka van. Hátrányt jelent ugyanis a jegybevétel szempontjából, hogy az alkotóknak más, akár ingyenesen hozzáférhető platformokon is szándékukban áll bemutatni a képsorokat. Tapasztalati tény, hogy ha a nézők fizetés nélkül megtekinthetnek egy filmet, 1.300-1.500 forintos áron nem fognak kellő számban jegyet vásárolni és beülni a moziba.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|