Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Április 28-án, a késő délutáni órákban a MATE gödöllői campusának tavaly megújult aulájában átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt elismeréseket. A sportélet sikeres gödöllői szereplőit méltató eseményt – akkoriban sportbállal egybekötve – először 1993-ban rendezték meg ugyancsak az aulában, az idei pedig a 33. alkalom volt, hogy ilyen jellegű díjátadóra gyűljenek egybe az érintettek településünkön. A városi elismerő címek odaítéléséről – a beérkezett ajánlások mérlegelését követően – a Gödöllői Sport Közalapítvány kuratóriumának tagjai döntöttek az alábbiak szerint:
Dudaszós góllal maradtak alul a gödöllői kézilabdázók 2015-02-21 20:23:36 Ritkán tapasztalható gólszegény első félidőt produkáltak a támadásban tragikomikus riválisok. Tizedmásodperceken múlott a hazai pontszerzés
Gödöllői siker az első téli Spartan Race-en 2015-01-26 16:38:50 A Villa Grande Dream Team crossfit csapata több mint 20 perccel utasította maga mögé a mezőnyt a szlovákiai megmérettetésen
Fordulatos ütközetet bukott el a GEAC 2014-11-23 15:47:32 Az egyetemi focisták védelme az utolsó bő tíz percben kétszer is kapitulált, így elmaradt a pontszerzés az Iklad ellen
Rendkívüliztek a gödöllői városatyák 2014-11-20 09:11:38 Három és fél perc alatt letudták a napirendi pontokat, majd mindenki mehetett a dolgára
Harmadszor keserítette meg vendéglátóját a GSK 2014-10-18 16:17:09 Jenei Sándor focicsapata ezúttal Százhalombattán nyert. Pár perc hiányzott ahhoz, hogy a GEAC pontot szerezzen Csőváron
Kevés a virsli és a sör! 2014-10-01 12:10:47 Gémesi György: ha nem megy a gyógyvíz-hasznosítás, akkor is megpróbálkozunk valamilyen vizesblokkal
Világrekorder gödöllői táncosok 2014-09-15 06:23:42 A Fricska tagjai közel négyezer leütést produkáltak két perc alatt, másodpercenként negyvenegyet. A korábbi csúcs 38 volt
Jelesre vizsgáztak a Gödöllői SK II. focistái 2014-05-04 19:08:03 A hazai gólgyártás a második félidőben indult be, öt percen belül háromszor volt eredményes a Legéndi-csapat támadósora
Aranyra bukkant Pápai Marci a gödöllői mezőn 2014-04-16 11:00:45 A perőci repülőtéren találkoztak az ország legjobb terepfutó diákjai. A Premontrei gimnázium tanulóján kívül az Erkel iskola leány csapata is érmet nyert, ezüstöt
Ez nem szappanopera, ez az ország 2014-04-01 10:36:40 Lengyel Szilvia vendége volt Nagy Bandó András, aki az LMP mellé állt, és gondolkodó voksolásra hívja a választókat